Pesti Srácok

Navracsics Tibor: a Európai Unió békevállalkozás, nem háborús vállalkozás

Navracsics Tibor: a Európai Unió békevállalkozás, nem háborús vállalkozás

Az Európai Unió békevállalkozás, nem háborús vállalkozás, a magyar soros elnökség ennek alapján tevékenykedik majd - mondta a területfejlesztési miniszter az Úton a magyar uniós elnökség felé című - általa szerkesztett - tanulmánykötet bemutatóján kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).

Navracsics Tibor a felsőoktatási intézmény és az Igazságügyi Minisztérium együttműködésében megvalósult Nemzetek Európája karrierprogram negyedik évfolyamának tanévnyitó rendezvényéhez kapcsolódó beszélgetésen kijelentette: a vita a szankciós politika hatékonyságáról ismét "kinyílik", mert az első eredmények szerint nem segített Oroszország megfékezésében, a béke helyreállításában.

Az Európai Unió továbbra is a gazdasági növekedés lassulásával és magas inflációval küzd, Oroszország növekedése pedig nem nagyon torpant meg - mutatott rá Navracsics Tibor. Hozzáfűzte: a legfontosabb, hogy a szankciós rendszer nem tudta megakadályozni a háború folytatódását.

Azt mondta: a 2014-15-ös Európai Uniót szeretném viszontlátni, amikor az első orosz agresszió időszakában az Európai Unió és az Európai Bizottság páratlan gyorsasággal segített a tagállamoknak a fegyverszünet, a béke megteremtésében,

PestiSracok facebook image

Megjegyezte ugyanakkor, hogy most "mintha kisebb lenne az új szankciók iránti vágy", azoknál az államoknál is kisebb "a követelések intenzitása", amelyek korábban az újabb szankciók bevezetésénél élen álltak.

A soros elnökség rendkívüli kihívásokat ad

Zalai Csaba, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának európai uniós ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború miatt rendkívüli geopolitikai helyzetben veszi át Magyarország az uniós elnökséget, a feladat ellátása óriási kihívás lesz. Felsorolta a magyar uniós elnökségnek a kormány által előzetesen elfogadott fő feladatait, amelyek közül az első, hogy az Európai Unió versenyképessége, termelékenysége javuljon. Ezt követi a demográfiai kihívások előtérbe helyezése, a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága, az elnéptelenedő területek fejlesztése. A következő a bővítés folytatása, "hogy ne mi maradjunk Európa védőbástyája".

Lényeges a kohéziós források, a közös politika létjogosultsága, és az ukrajnai háború óta evidens a védelempolitika fontossága - folytatta Zalai Csaba. A legfontosabb feladatok között jelölte meg a kormány a migráció kérdését, valamint a mindenkori uniós éves költségvetés elfogadását - zárta a felsorolást a helyettes államtitkár.

Navracsics Tibor felhívta a figyelmet arra: a meghirdetett prioritások mellett kiemelkedő jelentőségű, hogy Magyarország európai parlamenti választás után, "intézményi ciklusváltás" idején tölti be az uniós elnökséget, ráadásul "zaklatott körülmények között".

A fontos szakpolitikai kérdések között van a kohéziós politika átgondolása - emelte ki a miniszter. "Izgalmas kérdésnek" nevezte, hogyan alakul majd "a személyi alapú" kohéziós politika - a társadalmi integráció, szociálpolitika, befogadás - és a területi alapú kohéziós politika, a regionális fejlesztések aránya.

A személyi alapú kohéziós politika magában foglalja a migránsok társadalmi befogadásának anyagi támogatását is - figyelmeztetett Navracsics Tibor, jelezve, érdekkonfliktus "rajzolódhat ki". A "nettó befizető országok" érdekeltek lehetnek abban, hogy "finomhangolás révén" a személyi kohézióra tolják át a hangsúlyt, miközben a közép- és kelet-európai országok továbbra is a területi kohézió fenntartásában érdekeltek - magyarázta a miniszter, aki ebben a témában írta a kötetben megjelent tanulmányát.

Véleménye szerint a magyar elnökség idején ezeket a vitákat le kell folytatni, Magyarország feladata lesz a vita kereteinek megteremtése, a közvetítés az álláspontok között és az érvek felsorakoztatása amellett, hogy a területi kohézió igenis fontos.

Ki fizeti a demográfiai fordulatot?

A miniszter kitért arra is: a demográfiai politikával kapcsolatban alapvető kérdés, hogy ki fizeti, ez eldönti a megvalósíthatóságát. Nem reális szerinte, hogy a nettó befizető országok fizessenek egy egységes európai családtámogatási rendszert, fontos lenne viszont a nemzeti specialitások, megoldások elfogadása.

Zalai Csaba hozzáfűzte, hogy a demográfiai problémákra a legális migráció a "standard válasz", a magyar kormánynak azonban más a szemlélete.

- hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Az NKE arra törekszik, hogy a szakemberek ismerjék az EU működését

A Nemzetek Európája karrierprogram tanévnyitóján Deli Gergely, az NKE rektora megemlítette, hogy 2024 májusában lesz Magyarország európai uniós csatlakozásának huszadik évfordulója, 2024 második félévében pedig, amikor Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét sok fontos feladat és felelősség hárul rá. Fontosnak nevezte, hogy az NKE minél több olyan szakembert képezzen, aki ismeri és érti az unió működését. A tanulmánykötetről azt mondta, komoly segítséget jelent majd az elnökségre való felkészülésben, betekintést nyújt az uniós politikába, bemutatja az uniós elnökség előtt álló kihívásokat.

A Nemzetek Európája karrierprogram az NKE és az Igazságügyi Minisztérium közös, 2020 szeptemberében indult, munka mellett is elvégezhető, egyéves európai uniós képzése, amely elméleti és gyakorlati szakmai felkészítést nyújt az európai közszolgálatra, valamint az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) nyílt versenyvizsgájára.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.