Pesti Srácok

Novák Katalin: a keresztény hit szabad megélése versenyelőnyt jelent

null

A keresztény hit szabad megélésének lehetősége versenyelőnyt jelent a mai világban - mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen, a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson.

Novák Katalin beszédében hálát adott azért, hogy az elmúlt négy évben országszerte 66 református óvoda épült fel vagy újult meg, ami mintegy háromezer kisgyermek református nevelésére nyújt lehetőséget. A köztársasági elnök beszédében elmondta:

Hozzátette, hogy a református óvodaprogramnak köszönhetően 24 magyarországi településen most először tudják helyben református óvodába íratni gyermekeiket a szülők.

PestiSracok facebook image

A köztársasági elnök hálát adott azért is, hogy tizenhárom év alatt 1300 református templom újult meg a Kárpát-medencében és 55 új templom épült, miközben

Azt mondta, a Magyarországi Református Egyháznak olyan vezetése van, amely nem elégszik meg a fennmaradással, hanem gyarapodni kíván, és konkrét elképzelései mellett a képessége is megvan a megvalósításhoz.

Meghatározó, hogy milyen értékrenddel találkozik a kisgyermek az óvodában

A köztársasági elnök Illyés Gyulát idézve, miszerint "a szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol", elmondta: meghatározó, hogy milyen értékrenddel találkozik a kisgyermek az óvodában. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az épületek már állnak, a munka java csak most következik.

Novák Katalin emlékeztetett: az országos óvodaprogram révén 450 református-keresztény szellemiségű új munkahely jött létre, és kétszer annyian jelentkeztek óvodapedagógusnak az idén, mint a korábbi években. A köztársasági elnök kiemelte: most is felfelé kell tekinteni és Istennek hálát adni, hiszen övé az ország, a hatalom és a dicsőség.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke azt hangsúlyozta, hogy ahol Isten igéjét mindenkor hűséggel, odaadással hirdetik, ott terjed Isten igéje. A 66 református óvoda létrejötte is azért adatott meg nekünk, hogy megtapasztalhassuk a csodát - hangoztatta. Isten igéje a feltámadott Jézus Krisztus, az az evangélium, amely Jézus Krisztus által adatott nekünk. Az örök élet evangéliuma, amely körbe fogja a földi életet - mutatott rá Steinbach József, kiemelve: csak Jézus Krisztusban teljesedhet ki az emberi élet, csak általa adatik nekünk teljes, értelmes, tartalmas, boldog, békességes, egyfajta felemelt élet.

A püspök azt kérte: könyörögjünk az ébredésért, Isten igéjének terjedéséért, és hogy hitben is növekedjen Isten népe.

A Magyarországi Református Egyház által indított óvodaprogram mintegy 35 milliárd forintos kormányzati támogatással valósulhatott meg.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.