Pesti Srácok

Novák Katalin: Ha nem születik több gyermek, lemondunk a jövőnkről

Novák Katalin: Ha nem születik több gyermek, lemondunk a jövőnkről

Ha nem születik több gyermek, lemondunk a jövőnkről, a magyarság megmaradásáról - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Mandiner című lapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.

A köztársasági elnök a csütörtökön kezdődő Budapesti Demográfiai Csúcsról elmondta, hogy ötödik alkalommal szervezik meg, idén öt kontinens harminc országából hatvanöt felszólalót várnak.

Hozzátette, hogy a családpárti erők legnagyobb nemzetközi fóruma a családról mint a biztonság zálogáról szól. Az állam- és kormányfők mellett részt vesz a fórumon mások mellett James Heckman Nobel-díjas közgazdász, Jordan Peterson pszichológus és Nick Vujicic, aki végtagok nélkül él és sokakat inspirál.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzáfűzve: szombaton családi napra várnak mindenkit a Városligetben és öt vidéki városban.

A csökkenő magyar népességre vonatkozó kérdésre elmondta: nem csupán arról van szó, hogy minden évben kevesebb gyerek születik, mint ahány ember meghal, hanem arról is, hogy húsz százalékkal kevesebb a gyermekvállalási korban lévő nő, mint két évtizeddel ezelőtt.

Felidézte: a pápa is a modern kor egyik aggasztó jelenségének látja, hogy míg régebben egy családban öt-hat gyermek született, ma jó, ha kettő.

- hangsúlyozta Novák Katalin, aki szerint az állam abban tud segíteni, hogy a családalapításnak minél kevesebb anyagi akadálya legyen, és ne járjanak rosszabbul a gyermeket nevelők azoknál, akik nem akartak családot alapítani.

Véleménye szerint ezt a segítséget a többség szívesen fogadja, és mára Magyarország sokak számára követendő példává vált.

Kiemelte azt is, hogy az ukrán-orosz háborúból fakadó gazdasági nehézségek ellenére sem változott Magyarország családok melletti elkötelezettsége. A teljesítőképessége határán áldoz erre a magyar költségvetés - emelte ki a köztársasági elnök, hozzátéve: ez nem kiadás, hanem a legjobb befektetés.

- mondta.

Volodomir Zelenszkij kijelentésére, miszerint ő kész megadni a kárpátaljai magyar kisebbség tagjainak azt, amit megkapnak Magyarországon az ukrán kisebbség tagjai, Novák Katalin úgy reagált: ha a kárpátaljai magyarság számára is biztosítanák mindazt, amelyet az Alaptörvény biztosít a Magyarországon élő nemzetiségeknek, az nagy előrelépés lehet, különösen az elmúlt évek fejleményeihez képest.

- hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: egy Európába igyekvő ország fontos ismérve, hogy komolyan vehető. Az ukrán elnök bizonyára egy komoly ember, s ha mondott valamit, azt komolyan is gondolta - tette hozzá.

Kiemelte: bízik abban, hogy ami Munkácson történik, nem felel meg az ukrán elnök szándékainak, s a problémákat mielőbb orvosolni lehet.

- emelte ki.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnökről elmondta, hogy igyekszik megküzdeni az elődeitől kapott nehéz örökséggel, de nem sok drukkere van Olaszországban és a nagyvilágban.

Novák Katalin szerint a magyaroknak nem a kritikusok táborát kell erősíteniük, hanem támogatniuk kell mindannak végrehajtásában, amire vállalkozott, beleértve Olaszország gazdasági stabilitásának megteremtését, az illegális migráció megállítását vagy a hagyományos családi értékek megerősítését.

- tette hozzá.

A pápai látogatást felidézve elmondta, hogy Ferenc pápa nagyra tartja a magyarokat, értékeli a kereszténység melletti kiállásukat. Novák Katalin példa nélkülinek nevezte, hogy a pápa rövid időn belül kétszer látogatott el ugyanazon országba.

- fogalmazott az államfő.

Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban a köztársasági elnök leszögezte: "határozottan azt gondolom, hogy a svéd NATO-csatlakozást támogatnunk kell". Hozzátette, hogy a szuverén magyar Országgyűlés fog dönteni a ratifikációról, s bízik a képviselők bölcsességében.

A külpolitikai tevékenységére vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy a külpolitika első számú célja a magyar érdekek érvényesítése, s ebben egy diplomáciailag aktív elnök segíthet.

- hangsúlyozta.

MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.