Pesti Srácok

OTP: 25-30 százalékos visszaesés várható az ingatlanpiacon az idén

OTP: 25-30 százalékos visszaesés várható az ingatlanpiacon az idén

A magyarországi lakáspiaci forgalom 25-30 százalékos visszaesésével számolnak az előző évhez képest az OTP szakértői, akik várakozásaikról szerdán Budapesten sajtótájékoztatón számoltak be. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2022-ben nagyjából 140 ezer lakás kelt el a piacon, az idén pedig körülbelül 100 ezer ingatlan cserélhet gazdát. Ez utóbbi adat tíz éves mélypont - emelte ki. Az elemző kitért arra, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a jelenlegi feltételekkel már csak 2023 végégig lesz elérhető. Ezért az elemzők az év hátralévő részében számítanak a csok igények és ezáltal az előrehozott vásárlások számának növekedésére. Ennek a lakáspiacra gyakorolt hatását azonban már belekalkulálták idei várakozásaikba - jegyezte meg Valkó Dávid.

Közölte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján az idén az első negyedévben 2022 negyedik negyedévéhez képest 1,2 százalékkal, éves szinten 4,7 százalékkal nőtt az eladó lakások nominális ára. Ezzel szemben a reáláraknál idén az első fél évben 2022 hasonló időszakához képest 16,5 százalékos csökkenést tapasztaltak.

Az MNB túlértékeltségi mutatója - amely a becsült egyensúlyi szinthez képest mutatja az aktuális árszintet - szerint míg tavaly a második negyedévben országosan 21,5 százalékos, Budapesten pedig 10 százalékos volt a túlértékeltség, ez 2022 végére országosan 9, Budapesten 3 százalékosra csökkent. Ebben szerepet játszott, hogy miközben tavaly még nőttek a reálbérek, a lakásárak reálértelemben már jelentősen csökkentek.

Valkó Dávid a KSH adatai alapján elmondta, hogy idén az első fél évben kiadott építési engedélyek száma 39 százalékkal elmaradt a 2022 első félévitől, ami véleménye szerint a jövőbe vetett bizalom visszaesését érzékelteti. Ismertette: Budapesten idén az első fél évben a beruházók 1600 társasházi lakást hirdettek eladásra, ami éves szinten 60 százalékos csökkenés.

PestiSracok facebook image

Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője arra is kitért, hogy idén az év első hat hónapjában Budapesten 820 már átadott, de még el nem adott társasházi lakás volt. Ez a szám az elmúlt években 300-400 körül volt, 2013-2014-ben viszont 3000 körül is mozgott. A mostani szám még elfogadható adat, egyúttal viszont fontos jelzés arról, hogy a magyar lakáspiacon a kínálat meghaladja a keresletet - jelezte.

Kasziba Erika, az OTP Bank lakáshiteleinek üzletfejlesztését végző csapat szakmai vezetője elmondta, hogy a magas kamatok és az ügyfelek hiteltörlesztésre fordítható jövedelemének csökkenése miatt idén a lakáshitelezési piacon is visszaesés várható. A 2022. évi 1200 milliárd forint helyett az idén nagyjából 510 milliárd forint körül alakulhat a piac. Kiemelte, hogy nagy szerepet játszik az ügyfelek lakáshoz jutásában a csok, így annak - 2024 januári - megszűnésével nagy hiány fog keletkezni. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a városokban folyósított lakáshitelek 48 százalékához kapcsolódott csok vagy csok hitel. Az OTP által 2023-ban folyósított csok és csok hitelek összegének 56 százaléka "városi csok" volt, amelynek csaknem 60 százalékát használt lakás vásárlásra használták fel.

A zöld hitelekről szólva elmondta: ezek igénylése előtt az érintett ügyfeleknek érdemes felkeresniük egy energetikust, mert így pontosan fel tudják mérni, hogy az ingatlanjuk milyen állapotban van, és hogyan tudnak az ingatlan meglévő energetikai jellemzőinél legalább 30 százalékos javulást elérni. A 2011-ben alapított OTP Ingatlanpont az OTP Csoport tagja. Az ingatlanközvetítő hálózat országszerte közel 90 irodával rendelkezik, amelyekben az otthonteremtéshez és felújításhoz szükséges pénzügyi termékek és szolgáltatások is elérhetőek.

MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.