Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Több százan jelentkeztek a Magyar Honvédség toborzási ajánlatára

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Több százan jelentkeztek a Magyar Honvédség toborzási ajánlatára

Nagyon jól fogadták a fiatalok a Magyar Honvédség Embert a vasra toborzási ajánlatát/kampányát: több százan jelentkeztek Hódmezővásárhelyen, a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. A miniszter felidézte: "Embert a vasra!" szlogennel szólította meg a fiatalokat néhány héttel ezelőtt, hogy jelentkezzenek a csúcskategóriás Lynx gyalogsági harcjármű személyzetének.

Magyar Honvédség Embert a vasra toborzási ajánlatára olyan sokan jelentkeztek, hogy az eredetileg egynaposra tervezett programot kétnapossá kellett bontani, az első jelentkezők hétfőn már túlestek az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a Lynx üzemeltetéséhez más típusú hozzáállásra, egy fiatalos, dinamikus, a digitális technikában jártas generációra van szükség. Hozzátette: ezért is örömteli, hogy a jelentkezők döntő többsége 25 év alatti volt. Jelezte: aki nem fér bele a Kinizsi Dandár Lynx gyalogsági harcjárművel felszerelt gránátos zászlóaljába, annak is adnak ajánlatot a Magyar Honvédség más alakulatainál. Mint mondta,

Elmondta azt is, a bevonultak egy többhetes alapkiképzést követően kezdik meg kiképzésüket a speciális eszközre. A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azzal kapcsolatban, hogy hat középiskolában megkezdődött a honvédelem tantárgy oktatása szeptemberben, elmondta: nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék, mit jelent a honvédelem és ezzel milyen feladatok járnak. Jelezte: az első reakciók nagyon jók, a tantestületben az egyenruha megjelenése pozitív érzéseket vált ki, a katonák nyugalmat, tekintélyt sugallnak és a hétköznapi patriotizmus megjelenése az iskolában nagyon jót tesz mindannyiunknak.

PestiSracok facebook image

Mint ahogy azt a honvédelmi miniszter a PestiSrácoknak adott exkluzív interjújában korábban elmondta:

Hozzátette: nagyon jó szellemű, elszánt fiatalok lépnek be a magyar haderőbe.

A miniszter hétfőn jelentette be, hogy a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét. A műsorban ezzel kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a 18. század volt a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb százada, a magyar gyalogezredek felállításának időszaka. Felhívta a figyelmet arra, a csapathagyományok ápolásának rendkívül nagy megtartó és motivációs ereje van. Fontos, hogy a katonák napi feladataik ellátása mellet tudják, hogy egy hosszú történelmi lánc részei is, és erre méltán legyenek büszkék. Megjegyezte: a Magyar Honvédség több alakulatát is a magyar hadtört?nelemben kiemelt szerepet betöltő személyről nevezték el. A budaörsi úti laktanya Mária Teréziára való átkeresztelése összeköt minket katonai múltunk egy fényes időszakával, ami az ő uralkodásának idejére volt jellemző. Mária Terézia, mint a laktanya névadója emlékeztet bennünket az anyák, nők féltő gondoskodására, amire napjainkban szükségünk van - tette hozzá a miniszter.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.