Pesti Srácok

Tizenhat év fegyházbüntetést kapott egy férfi családtagjai rendszeres bántalmazása miatt

Tizenhat év fegyházbüntetést kapott egy férfi családtagjai rendszeres bántalmazása miatt

Jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki tíz éven keresztül testileg és lelkileg is bántalmazta a családtagjait Sopronkőhidán, kislányát pedig szexuálisan molesztálta – tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

A táblabíróság a döntéssel – egyetértve a fellebbviteli főügyészség álláspontjával – öt évvel súlyosította az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát. A férfit végleges hatállyal eltiltotta a bíróság minden olyan foglalkozástól, amelynek részeként gyermekekkel kerülne kapcsolatba, és megszüntette szülői felügyeleti jogát. A törvényszék a gyermekek anyját két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egy év hét hónap, végrehajtásában négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint a házaspár együtt nevelte a 2005 augusztusában született lányukat és 2012 áprilisában született fiukat egy sopronkőhidai lakásban. A házasságuk 2008-ban megromlott, emiatt a férfi rendszeresen kiabált a feleségével, verte, lelkileg gyötörte. A férfi a gyermekeit nadrágszíjjal ütötte, megrúgta őket és megalázóan beszélt velük, emellett a védelmükre kelő nőt is bántalmazta. A lányát 2015 és 2018 ősze között fenyegetéssel szexuális cselekmény elvégzésére is kényszerítette. A gyerekek gyakran éhesen érkeztek az óvodába és az iskolába, a szüleik estig nem gondoskodtak a felügyeletükről. A gyermekek 2018 nyarán hátizsákkal "világgá mentek", amit egyik szomszédjuk észrevett és hazakísérte őket.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."