Pesti Srácok

Tucker Carlson: a média sokkal szabadabb Magyarországon, mint az Egyesült Államokban

"Ha Magyarországra gondolok, a józan ész jut eszembe. Ilyen volt az Egyesült Államok a '80-as években" – emelte ki Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség, aki Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ főigazgatójával beszélgetett többek között fake news-ról és a jobboldali hálózatosodásról.

– vetette fel Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója Tucker Carlsonnak. Az ismert amerikai médiaszakember szerint ez azért van, mert a konzervatívok értelemszerűen jobban foglalkoznak Istennel és a családdal, mint a politikai szerveződéssel. Kiemelte: ugyanakkor fontos megtörni azt a téves hiedelmet, hogy a neoliberalizmusnak hatalmas választói bázisa lenne. Szavai szerint a Nyugatot irányító emberek aggodalmai teljesen elváltak a Nyugaton élők aggodalmaitól. Tucker Carlson úgy véli, hogy a neoliberális projekt eleve antidemokratikus és hierarchikus.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, majd emlékeztetett egy közvélemény-kutatásra, amelyből kiderült, hogy az Egyesült Államokban a többség nem támogatja az Oroszország elleni ukrajnai háború elhúzódását. Ennek ellenére a vezetőiknek mégis megengedik, hogy úgy tegyenek, mintha a népakaratból cselekednének ebben a kérdésben.

– mondta Carlson, hozzátéve: egy olyan országban nőtt fel, amely akkor még jobban reagált a választók aggályaira, és volt némi józan esze. A beszélgetésben kiemelte azt is, hogy meggyőződése szerint a média itt sokkal szabadabb, mint az Egyesült Államokban.

– vélekedett.

A teljes beszélgetést ide kattintva tekinthetik meg az Alapjogokért Központ Youtube-csatornáján.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.