Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: antiszemitizmussal bukott le az Emberi Jogok Európai Bíróságának rangidős bírája

Tűzfalcsoport: antiszemitizmussal bukott le az Emberi Jogok Európai Bíróságának rangidős bírája

Az elmúlt napokban egyértelmű bizonyítékok láttak napvilágot arra vonatkozóan, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) leghosszabb ideig hivatalban lévő bírája szélsőséges antiszemita nézeteket vall – írja a tényfeltáró blog.

A Tűzfalcsoport cikke szerint minden jel arra mutat, hogy Boštjan M. Zupančič személyében egy olyan bíró szolgálhatott 17 éven keresztül az emberi jogi intézményen belül – sőt, Zupančič 4 éven keresztül a kamarai elnöki pozíciót is betölthette –, akinek a zsidó közösségről alkotott véleménye a legsötétebb időket idézi. A szlovén exbíró – az antiszemita karikatúrák megosztása mellett – többek között a következő nézeteinek adott hangot az azóta már gyűlöletkeltés miatt felfüggesztett X- (korábban Twitter-) felületén:

Az esetet tovább súlyosbítja, hogy Zupančič tisztsége révén számos olyan tárgyaláson ítélkezhetett, amelyek közvetlenül is érintették a zsidó közösségeket. Ilyen volt egyebek mellett a Cha’areShalomveTsedek v. Franciaország ügy is, amelyben a Bíróság egy ortodox zsidó egyesület rituális vágását vizsgálta az Egyezmény 9. cikkével (Vallásszabadság) és a 14. cikkével (Megkülönböztetés tilalma) összefüggésben, ennek során pedig azt állapította meg, hogy a szertartásos cselekményre vonatkozó engedély megadásának elutasítása nem valósít meg szabálysértést, ugyanis az nem jelent beavatkozást a kérelmező vallásszabadságába”, mivel „a megtagadásából eredő eltérő bánásmód csupán „csekély” szintűnek tekinthető.

PestiSracok facebook image

A teljes tényfeltáró írás ITT olvasható el.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/EPA/Omer Messinger

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.