Pesti Srácok

Újpesten beindulhat az LMBTQ-propaganda

Újpesten beindulhat az LMBTQ-propaganda

Bár semmi nem indokolja, mégis külföldről finanszírozott NGO-t bíz meg a baloldali vezetésú Újpest, hogy érzékenyítse a fiatalokat – emelte ki Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője. Szerinte hiába működik a kerületben játékközpont, valamint gyermek- és ifjúsági ház is, a Partners Hungary Alapítvány aktivistái felvilágósító óráknak álcázott LMBTQ propagandát akarját népeszerűsíteni.

Mivel korábban erős ellenállásba ütközött az LMBTQ-propaganda és az illegális migráció, most kívülről, „helyi együttműködés keretében” akarják megkörnyékezni a szülőket és rajtuk keresztül gyerekeket – emelte ki megkeresésünkre Nagy István, az újpesti Fidesz-frakció vezetője arról, hogy a múlt heti képviselő-testületi ülésen Újpest baloldali városvezetésének előterjesztésére a képviselők úgy döntöttek, hogy egy külföldről – szerinte nem kis részben Soros György által – finanszírozott NGO-nak adnak ehhez teret és lehetőséget.

A frakcióvezető részletezte kérdésünkre, hogy az amerikai Partners for Democratic Change szervezet helyi központokat hozott létre közép- és kelet-európai országokban. A magyar központ, a Partners Hungary Alapítvány pályázata egymásra építhető programelemekkel biztosít támogatást a „helyi befogadó közösségeknek”.

PestiSracok facebook image

Nagy István szerint ez lehetőséget teremt arra, hogy az újpesti szülők és gyermekek érzékenyítéséig fejlődjön a programalkotás, például az „interkulturális mediáció a befogadó helyi közösségekért” programelemen keresztül, ami – úgy véli – a genderpropagandától az illegális bevándorlók befogadásáig tarthat, és amiben az önkormányzat már hivatkozási alapként jelenhet majd meg. Hozzátette, hogy a program licencét a holland Jacobs Alapítvány a Nemzetközi Lépésről Lépésre Egyesületnek (ISSA) adta át, akik továbbadják a program iránt érdeklődő országoknak és partnereknek. Perneczky László LMP-s alpolgármester egyébként a képviselőtestület ülésén azt állította, hogy előterjesztésében nincs semmi veszély a szülőkre és a gyermekekre nézve.

– fogalmazott Nagy István. Mint mondta, Újpest oktatási-nevelési intézményei mellett működik gyermekjóléti szolgálat, gyermek- és ifjúsági ház, cigány kisebbségi önkormányzat kulturális központtal és tanodával, újabban játékközponttal is, valamint a kerületben dolgozó szakemberek megfelelő szakmai felkészültséggel és helyismerettel rendelkeznek ahhoz, hogy olyan programot dolgozzak ki, amely a családok és gyermekek helyi igényeihez igazodik.

– szögezte le az újpesti Fidesz frakcióvezetője.

Fontos kiemelni azt is, hogy a harminchat milliárdos költségvetésű Újpesti Önkormányzat képviselőtestületének baloldali többsége egy alig hárommillió forintos összegre pályázik, ami nem egy jelentős összeg, így úgy tűnik, gazdasági okból sem lenne szükség az alapítványra és tevékenységére.

Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.