Pesti Srácok

Véget ért Ferenc pápa mongóliai apostoli látogatása

null

Ferenc pápa mongóliai apostoli útja végén magyar idő szerint hétfőn reggel 6:03-kor indult el Ulánbátorból a Rómába tartó pápai repülőgép fedélzetén 70 újságíró társaságában - írja a vaticannews. A tervek szerint 9 és fél órás repülő utat követően, délután 5 óra után száll le a gépe római Fiumicino repülőtéren. Apostoli látogatásának utolsó napján Mongóliában a pápa zártkörű szentmisét mutatott be az Apostoli Prefektúrán, és köszönetét fejezte ki a személyzetnek és Giorgio Marengo bíborosnak, Ulánbátor apostoli prefektusának, aki látogatása során elkísérte a Szentatyát. Nagyrabecsülése jeléül a pápa egy aranykelyhet ajándékozott Marengo bíborosnak.

A pápa mongóliai látogatásának záróeseménye az „Irgalom Házának” felszentelése volt, amely az egyház által működtetett klinika a szegények számára, valamint a családon belüli erőszak áldozatainak és a hajléktalanoknak a menedékhelye. A pápa felavatta és megáldotta a karitatív munkát, és háláját fejezte ki a mongóliai egyháznak, amiért ilyen nagy gondot és törődést tanúsított a gazdasági nehézségekkel és a peremre szorulással küzdő emberek iránt. „Az embertársainknak nyújtott nagylelkű szolgálat megkülönböztette Isten népének ezt az életerős részét a kezdetektől fogva” – mondta a pápa.

Szokás szerint a pápa búcsúztatására a reptéren került sor a felszállás előtt, ahová a pápa autóval érkezett meg az Irgalom házából a jótékonysági szervezetek képviselőivel folytatott találkozó végén. Érkezésekor a pápát Mongólia külügyminisztere, Batmunkh Battsetseg fogadta. Közvetlenül a küldöttségek és a helyi kíséretének az üdvözlése után egy fiatal nő átadott a pápának egy csokor virágot. A Szentatya biztosította, hogy felajánlja a virágokat a Szűzanyának. Ezután erős kézfogással üdvözölte Giorgio Marengo bíborost, Ulánbátor apostoli prefektusát, aki a látogatás során végig mellette volt. Ezt követően Ferenc pápa felszállt a repülőgépre, hogy visszatérjen Olaszországba. A repülés során a hagyományos sajtótájékoztatóra is sor került az újságírókkal.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk ITT olvasható el.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.