Pesti Srácok

A Hamász közzétette három túszul ejtett nő videóját

A Hamász közzétette három túszul ejtett nő videóját

A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet hétfőn videót tett közzé három túszul ejtett nőről, Izrael pedig bejelentette, hogy kiszabadított egy katonalányt.

A három középkorú nő közül Danielle Alonit Nir Oz kibucból rabolták el hatéves lányával, Emiliával, valamint húgával, sógorával és azok hároméves ikerlányaival együtt. Ugyanonnan vitték el Lena Trupanovot is a fiával, Szásával és idős édesanyjával, Irinával együtt. Az ő férjét, Vitalijt megölték a kibucot lerohanó fegyveresek. Buchstab Kirstet párjával, Jagev Buchstabbal együtt Nirim kibucból hurcolták át a Gázai övezetbe. Izraeli közlések szerint a Hamász és iszlamista szövetségesei legkevesebb kétszáznegyvenhárom túszt vittek Gázába a három héttel ezelőtti nagyszabású terrortámadásban, amelyben megöltek több mint ezernégyszáz embert, sokakat otthonukban és egy szabadtéri zenei fesztiválon.

https://twitter.com/RoINTEL/status/1719046877738332586

Katari és amerikai közvetítéssel szabadon engedtek két amerikai állampolgárt, egy anyát és lányát, majd két idős izraeli asszonyt, akiknek férjét azonban továbbra is fogolyként őrzik az övezetben. A támadás után Izrael háborút indított a Hamász ellen, egyebek között a túszok kiszabadításának érdekében. A hadműveletek első szakaszában légicsapásokat hajtott végre az izraeli légierő, majd múlt péntek este kiterjesztették a szárazföldi harcokat az övezetet uraló iszlamista szervezetek ellen. Az izraeli miniszterelnöki hivatal közleménye elítélte, és a Hamász "kegyetlen pszichológiai propagandájának" nevezte a három túszról most közölt videót.

PestiSracok facebook image

– közölték. Vasárnap éjjel a Sin Bét belbiztonsági szolgálat és az izraeli hadsereg közös akciójában, a Moszad titkosszolgálat közreműködésével kiszabadítottak egy 19 éves katonalányt, Ori Megidist, aki már találkozott is családjával Kirjat-Gatban.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.