Pesti Srácok

Aktivizálta magát a SpaceX versenytársa – Az Amazon megkezdte műholdflottája tesztelését

null

Pénteken indították Föld körüli pályára Floridából az e-kereskedelemmel és webes szolgáltatásokkal foglalkozó Amazon tervezett Kuiper internethálózatának első két prototípus műholdját, a cég globális lefedettséget biztosító és több ezer műholdból álló internetszolgáltatása első lépéseként.

Az első két műhold fellövésének célja a technológia tesztelése valós körülmények között. Az Amazon a következő néhány évben további 3236 műholdat kíván Föld körüli pályára állítani szélessávú internetszolgáltatás nyújtásához globális lefedettséggel. Az Amazon Kuiper rendszere a SpaceX közel 5 ezer műholdból álló Starlink rendszerének lesz majd a versenytársa. Az Amazon 2019-ben jelentette be Kuiper nevű rendszerének a kiépítését, abban az évben, amikor a SpaceX megkezdte az első Starlink műholdak fellövését. Az Amazon 10 milliárd dollárt szán a saját rendszere kiépítésére.

A Starlink révén a SpaceX a világ legnagyobb műhold-üzemeltetője. Az Amazon további riválisai közé tartozik a kanadai Telesat, amely még nem indított műholdakat, valamint a francia Eutelsat OneWeb, amely elsősorban kormányoknak és vállalkozásoknak kínál internetszolgáltatást. A SpaceX-hez hasonlóan az Amazon is az egyéni fogyasztókat és a vállalati ügyfeleket kívánja megcélozni a Kuiperrel. A terminálok árát az Amazon még nem jelentette be, de becslések szerint 400 dollár körülire tervezi. A SpaceX Starlink termináljai 599 dollárba kerülnek.

Az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (Federal Communications Commission) arra kötelezte az Amazont, hogy 2026-ig állítsa pályára a rendszert alkotó műholdak felét. A Kuiper-hálózat többi műholdjának pályára állítására az Amazon tavaly összesen 83 rakéta fellövésére kötött szerződést jelentett be, ami az eddigi legnagyobb kereskedelmi rakétaüzlet. A fellövéseket különböző rakétatársaságok végzik majd el, köztük a Jeff Bezos tulajdonában lévő Blue Origin, az ULA és az európai Arianespace.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: aboutamazon.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.