Pesti Srácok

Az izraeli hadsereg csak parancsra vár, és megkezdik a szárazföldi hadműveletet

Az izraeli hadsereg csak parancsra vár, és megkezdik a szárazföldi hadműveletet

Az izraeli hadsereg a politikai döntéshozók parancsára vár a szárazföldi hadművelet megkezdéséhez - közölte Daniel Hagari katonai szóvivő hétfőn. Elmondta, az izraeli hadsereg készen áll a harcra, a várakozás idején növeli harci készültségi szintjét, és elkészültek a haditervek a politikusok meghatározta célok megvalósítására.

Az izraeli hadsereg szóvivőjének hétfői jelentése szerint mintegy ezer fogoly és halott palesztin terrorista került Izraelbe az október 7-i iszlamista terrortámadás óta. Hozzátette, a háború tizenhetedik napján az izraeli hadsereg az iszlamista szervezetek több száz katonai célpontját támadta, miközben a Gázai övezetből is újabb hullámokban rakétákat indítottak az izraeli települések felé. Hétfőn három hezbollahos osztagot számoltak fel, és lelőttek több a Gázai övezetből, illetve Libanon felől, a Földközi-tenger partvidéke felől behatoló drónt - jelentette Hagari. A háború kezdete óta a libanoni síita Hezbollah milíciájának összesen húsz, Izrael ellen harcoló csoportját számolta fel az izraeli hadsereg. A hadsereg, szóvivője által, arra kérte az izraelieket, hogy a polgári védelem helyi utasításainak megfelelően térjenek vissza - a lehetőségekhez mérten - hétköznapi életükhöz.

A háború kitörése óta az izraeli hadsereg háromszáznyolc katonájának elestéről értesítették a hozzátartozókat, és kétszázhuszonkét családdal tudatták, hogy szerettüket a Gázai övezetbe hurcolták október 7-én, sok közülük külföldi vagy kettős állampolgár. Az izraeli rendőrség, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat és a hadsereg közlése szerint megkezdték az október 7-i események kivizsgálását, amelyek során terroristák behatoltak a hadsereg laktanyáiba és bázisaira, gyilkoltak, raboltak, emberiesség elleni és háborús bűnöket követtek el. Az ENSZ közlése szerint hétfőn húsz segélyszállító teherautó vitte be rakományát a Gázai övezetbe, miután az izraeli hadsereg átvizsgálta azokat, és nem találtak bennük fegyvert. A katonai szóvivő közölte, hogy a szállítmányt az övezet déli részébe menekült civilekhez juttatják el.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.