Pesti Srácok

Az uniós biztos szerint közel vagyunk a migrációs paktummal kapcsolatos megállapodáshoz, a Fidesz szerint viszont fel kell függeszteni a tárgyalást

Az uniós biztos szerint közel vagyunk a migrációs paktummal kapcsolatos megállapodáshoz, a Fidesz szerint viszont fel kell függeszteni a tárgyalást

Nagyon közel vagyunk már a migrációs paktummal kapcsolatos megállapodáshoz, az Európai Parlament és a Tanács jól halad a tárgyalásokkal – jelentette ki Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke szerdán, Strasbourgban. A vitába beszállt a Fidesz EP-képviselője is, aki szerint fel kellene függeszteni a tárgyalásokat erről és valódi választ adni az illegális migrációra. A Jobbik képviselője pedig, bár korábban listázta volna a magyar országgyűlés zsidó származású képviselőit, most Izraelnek adott igazat.

Maroš Šefčovič a jövő heti EU-csúcs fő témáit előkészítő uniós parlementi plenáris ülésen elmondta: a paktum célja egy olyan, újfajta együttműködés, amely elsősorban azokat az okokat kezeli, amelyek miatt az emberek elhagyják otthonukat, viszont szigorúan fellép az embercsempészet és a bűnbandák ellen is. Véleménye szerint az EU-nak meg kell erősítenie a legális migráció lehetőségeit, ez pedig hozzájárul majd ahhoz, hogy szigorúbban tudjon fellépni az illegális mozgásokkal szemben. Kiemelte: az uniós migrációs politikának az embercsempészet elleni küzdelemre, az életek védelmére, a kiutasítottak hazaküldésében való együttműködésre és a legális migrációs lehetőségek kidolgozására kell koncentrálnia. Mint mondta, az EU-ban tavaly több mint 400 ezer embert azonosítottak illegális migránsként, de közülük csak valamivel több mint 70 ezret küldtek vissza hazájukba.

– mutatott rá. A bizottság alelnöke közölte: az uniós vízumpolitika és a tehetséggondozó programok esélyt adnak majd az unión kívüli állampolgároknak arra, hogy legálisan jöjjenek Európába.

PestiSracok facebook image

Fel kell függeszteni a tárgyalásokat

Gál Kinga fideszes EP-képviselő a vitában kiemelte: az elhibázott migrációs politika következményeit ma ártatlanok szenvedik el Nyugat-Európa utcáin: terrorpárti tüntetések, legmagasabb szintű terrorfenyegetettség, halálos terrortámadások.

– szögezte le a képviselő.

A Jobbik most épp az izraeliek mellett áll

Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője is felszólalt a vitában. A politikus a közel-keleti helyzettel kapcsolatban kijelentette: nincs mentség a Hamász palesztin iszlamista szervezet aljas cselekedeteire, civilek meggyilkolására, elrablására és kivégzésére bármilyen vélt történelmi igazságtalanság miatt, Izraelnek pedig joga van megvédeni magát, de tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot. Gyöngyösi szerint az uniós parlament álláspontja világos, az EU-t ebben a konfliktusban mégis csupán külső szemlélőnek tekintik, aki a pálya széléről figyel, és zavarosan kommunikál.

– hívta fel a figyelmet a Jobbik politikusa.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.