Pesti Srácok

Terjed a terrorveszély: bombariadót rendeltek el hat francia reptéren

null

Franciaország több repterén is bombariadót rendeltek el szerda délután. A Lille-i reptér közösségi oldalán azt írták, hogy az egész repteret ki kell üríteni. Hozzátették azt is, hogy a biztonsági szervek a helyükön vannak, dolgoznak. Az AFP francia hírügynökség rendőri forrásoktól úgy értesült, hogy összesen hat reptérről jelentettek bombariadót. Lille mellett Brestben, Lyonban (a Bron reptéren), Nantes-ban, Nizzában, Toulouse-ban és a párizsi Beauvais reptéren van még riadó. A merényletfenyegetések e-mailben érkeztek, de a szükséges ellenőrzéseket követően több helyen már újraindult a forgalom – jelezték hivatalos források.

A Courrier Picard helyi médiaoldal szerint a párizsi Beauvais repülőtér két terminálját is kiürítették szerdán, miután bombariadóval fenyegetőztek. Toulouse, Nizza és Lyon repülőtereit pedig biztonsági riasztások miatt felszólították az embereket, hogy hagyják el – jelentette a BFM TV televízió rendőrségi forrásokra hivatkozva. A nantes-i repülőteret is kiürítették – jelentette az AFP egy rendőrségi forrásra hivatkozva, aki szerint a hat repülőteret "támadással kapcsolatos fenyegetések" miatt zárták le, és az evakuálások lehetővé teszik a hatóságok számára, hogy "eloszlassanak minden kétséget", hogy a fenyegetések valósak lehetnek.

PestiSracok facebook image

Franciaországban a legmagasabb fokú riadókészültség van érvényben

Az Izrael és Hamász közti konfliktus miatt egy tanárt az előző héten halálra késeltek Franciaországban. Válaszul a francia kormányzat fokozta a biztonsági előkészületeket, hétfőn 7000 katonát vezényeltek ki, és a legmagasabb fokú készültséget vezették be. Nem sokkal később hétvégén a Louvre-ban és Versailles-ban is bombával fenyegetőztek.

Robbanás még nem történt

A Sun szerint a francia hatóságok először délelőtt 10 körül, telefonon kaptak figyelmeztetést a bombaveszély miatt, Párizsban pedig e-mailben a reptéri dolgozókat is figyelmeztették. A helyszíneket szakértők vizsgálják át bombakereső kutyákkal. A francia polgári repülési hatóság közölte, hogy Toulouse-ból, Lille-ből és Lyonból jelenleg egy repülő sem száll fel. Robbanást egyelőre sehonnan sem jelentettek.

A DGAC légiközlekedési hatóság szóvivője megerősítette a bombariadókat és az evakuálást négy repülőtéren (Lille, Lyon, Toulouse és Beauvais). A biztonsági tisztviselők "el akartak oszlatni minden kétséget", hogy a fenyegetések valósak lehetnek – mondta egy forrás. A nizzai repülőtér arról számolt be, hogy az 1-es terminálon "elhagyott poggyászok" miatt evakuálták az utasokat.

– tették hozzá. A lyoni Bron repülőtér repülőtéri hatóságai szintén közölték, hogy minden rendben van.

– közölték a helyi hatóságok az X-en közzétett bejegyzésükben.

Nyugat-Európában egyre nagyobb a terrorveszély

A bombafenyegetések és az evakuálások a biztonsági szervezetek számára nyugtalanító időszakban történtek Európában, mivel a gázai és az izraeli konfliktus miatt egyre nő a feszültség. A versailles-i kastélyt öt napon belül harmadszorra is bezárták biztonsági riasztás miatt.

Franciaországban szombat óta az Eiffel-tornyot és a Versailles-i kastélyt, mindkét nemzetközi hírű turisztikai látványosságot is evakuálták. Olaszországban letartóztattak két feltételezett ISIS-tagot, szerdán pedig egy zsidó iskolát evakuáltak egy bombariadó után, amelyről a biztonsági személyzet később azt mondta, hogy csak gyakorlat volt.

Mint ismeretes, egy iszlám férfi hétfő este lőtt agyon két svéd futballszurkolót, akik a svéd–belga Eb-selejtezőre érkeztek Brüsszelbe. A merénylő a taxiból kiszálló szurkolók nyomába eredt, követte őket egy épületbe, és ott nyitott rájuk tüzet. Abdesalem Al Guilani a közösségi médiára feltöltött videójában azt állította, hogy Allahért harcol, és saját magát az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tagjának nevezte. Az Iszlám Állam azóta közleményben erősítette meg, hogy harcosuk hajtotta végre a támadást.

Forrás: Independent, Index; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.