Pesti Srácok

Dömötör Csaba: a nemzeti konzultáció egy megerősítő eszköz a kormány kezében

Dömötör Csaba: a nemzeti konzultáció egy megerősítő eszköz a kormány kezében

A nemzeti konzultáció egy megerősítő eszköz a kormány nevében, mert amikor több százezer ember kiáll egy vélemény mellett, az igenis számít a tárgyalóasztaloknál - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában. Dömötör Csaba úgy fogalmazott: olyan időszakot élünk, amikor a válságok nem egymást váltják, hanem egymást erősítik, és ilyenkor számít igazán, hogy van-e egy országnak olyan kormánya, amely a biztonsági és a gazdasági szempontokat egyszerre tudja érvényesíteni.

-fogalmazott Dömötör Csaba. A politikus szerint ezek közé tartozik a rezsicsökkentés megszüntetése, az extraprofitadó eltörlése és kritika érte a kamatstopot is.

Dömötör Csaba megerősítette, hogy ezeket a vitákat lefolytatják, és ezek a kérdések is szerepelni fognak a konzultációs kérdőíven. Az uniós költségvetéssel kapcsolatban az államtitkár azt mondta, a kormány álláspontja szerint olyan dolgokra kellene a forrásokat költeni, ami Európa gazdasági és fizikai biztonságát szolgálják, ugyanakkor szerinte a fegyverküldés és a migrációmenedzsment nem ezt szolgálja.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.