Pesti Srácok

Felkészültek a választási irodák a jövő évi voksolásokra

Felkészültek a választási irodák a jövő évi voksolásokra

A Belügyminisztérium (BM) a jogszabályban foglaltak szerint rendelkezésre bocsátotta azokat a lakosságszámadatokat, amelyek alapján a választási irodák a 2024-es választások előkészületeinek keretében elvégzik a körzetesítéssel összefüggő feladatokat – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken az MTI-vel. Kiemelték, hogy az előírásoknak megfelelően továbbították a kapott adatállományt a helyi, illetve területi választási irodák vezetőinek.

A Nemzeti Választási Iroda közleményében kitért arra, hogy a területi választási irodák vezetőinek az átadott adatok alapján a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek jövő évi általános választásához kapcsolódóan október 31-éig határozatban állapítják meg a képviselő-testület, illetve a közgyűlés megválasztandó tagjainak számát. Tudatták azt is, hogy a törvény alapján a helyi választási iroda vezetője az általános választást megelőző év november 30-áig módosítja a választókerületi beosztást, amennyiben a település lakosainak száma tízezer fölé emelkedik, vagy megváltozik az egyéni választókerületek száma, továbbá ha valamelyik egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma a településen egy egyéni választókerületre jutó választásra jogosultak számának átlagától való eltérése meghaladja a 20 százalékot.

Magyarországon várhatóan 2024. június 9-én, vasárnap közös eljárásban, egyszerre zajlik majd az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselőknek és polgármestereknek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselőknek a választása – emlékeztetett az NVI.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.