Pesti Srácok

Frappáns mondattal üzent Karikó Katalin az életét megnehezítő embereknek

Frappáns mondattal üzent Karikó Katalin az életét megnehezítő embereknek

Mint korábban lapunk is beszámolt róla Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért. Az utóbbi három évet leszámítva Karikó Katalin egész élete munkahelyi kudarcok sorozatából állt. Elküldték, sokáig nem nyert egyetlen nagy kutatási pályázaton sem, nyugdíjazták, de soha nem adta fel. Túl a 65. életévén vált híressé, a világ tudományos akadémiái, legrangosabb egyetemei, királyi családjai tüntetik ki. Budapesten a Semmelweis Award átvételekor megosztotta a hallgatóságával a saját titkát: soha se hagyd, hogy mások döntsenek a sorsodról, számolt be a Ripost.

– mondta el a biológus korábban. Katalin a helyi gimnázium tanulója lett, ahol kiváló tanárok tanították.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta. Katalin hentes édesapja csak általános iskolai végzettséggel rendelkezett, anyukája pedig könyvelő volt. Életében először akkor járt Szegeden, amikor belépett az egyetem kapuján.

– mesélte. Katalin 1985-ig dolgozott a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, de végül létszámleépítésre hivatkozva elküldték, ő pedig elfogadott egy állást az Egyesült Államokban.

– mondta. Katalin 7 éven át a kardiológián dolgozott, ahol végül lefokozták és megint elküldték. Így került az idegsebészeti klinikára.

– részletezte. 2013-ban azonban új tanszékvezetőt neveztek ki, aki újra ajtót nyitott Katalinnak. Végül az akkor még feltörekvő BioNTech cég alelnöke lett. Ennél a cégnél fejlesztette ki a Pfizer Covid elleni védőoltást, amiért Nobel-díjjal tüntették ki.

-fogalmazott. Forrás: Ripost; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.