Pesti Srácok

Hétszáz fölé emelkedett az izraeli halálos áldozatok száma

null

Legalább 700 izraeli halálos áldozata van a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet hét végén Izrael ellen indított támadásának, több mint 2100 sebesültről is tudni – jelentette hétfőn a The Jerusalem Post című izraeli újság hírportálja. A Haárec izraeli hírportál szerint pedig több mint 130 civilt és izraeli katonát továbbra is túszként tartanak fogva Gázában

Az izraeli hadsereg szóvivője azt közölte, a fegyveres erők válaszul támadást intéztek a Hamászhoz köthető gázai létesítmények ellen. Elmondta, a harcok jelenleg is mintegy nyolc, Gáza környéki területen zajlanak. Harcokat jelentettek a többi között a Gázai övezetnél lévő Beri kibuc közeléből, amely alatt az izraeli hadsereg feltételezése szerint az övezetbe vezető alagút húzódhat. Az izraeli katonák összecsaptak palesztin fegyveresekkel a Gázától mintegy öt kilométerre lévő Kfar Aza kibucnál is, valamint palesztinokat láttak Nirim kibuc kerítésénél is.

Gázai egészségügyi források szerint az övezetben már több mint 400 halálos áldozata van az izraeli ellentámadásnak. A halottak között 20 gyerek van, illetve 200 sebesültről is tudni. Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező közel-keleti hivatala (UNRWA) azt közölte, támadás érte az egyik iskoláját is. Az épületben mintegy 220 ember keresett menedéket, áldozatokról egyelőre nem tudni. Az izraeli hadsereg mindeközben az X közösségi portálon azzal vádolta meg a palesztin fegyvereseket, hogy élő pajzsnak használja a civil lakosságot a Gázai övezetben, és "terrorista infrastruktúrát" telepítenek civil létesítmények közé. Az X-en közzétett üzenetben az izraeli haderő háborús bűncselekményekkel vádolja a Hamászt, és azt írják, hogy a palesztin fegyveresek a civilek szándékos meggyilkolása mellett , holttesteket csonkítanak és gyaláznak meg és civileket hurcolnak el és tartanak fogva túszként.

A szombaton indított támadásban az Iszlám Dzsihád is részt vett. Mindkét szervezetet számos ország terrorszervezetként tartja számon. Izrael vasárnap hivatalosan is hadiállapotot jelentett be és zöld jelzést adott "a jelentősebb katonai műveletnek"

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.