Pesti Srácok

Jourová kizárta, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány megállapodásra jusson

Jourová kizárta, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány megállapodásra jusson

Visszautasította minden alku lehetőségét az Európai Bizottság és magyar kormány között Věra Jourová. A politikus továbbra is csak akkor engedélyezné, hogy hazánk megkapja a nekünk járó uniós forrásokat, ha meghajlunk Brüsszel akarata előtt.

Věra Jourová, az Európai Bizottság (EB) demokráciáért és alapjogok érvényesítéséért felelős alelnöke a Szabad Európának adott interjúban kijelentette, kizárt mindenféle politikai alku a magyar kormány és az EB között, amely a költségvetési felülvizsgálat átengedésének fejében megnyitná a pénzcsapokat. A politikus ugyanakkor azt mondta, ha a kormány ki tudja javítani a hiányosságokat, nem lesz akadálya a pénzek folyósításának – idézte az interjút a Mandiner.

Az alelnök úgy fogalmazott, „ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy mindent végrehajtsanak, amit vállaltak”. Leszögezte, a Bizottságnak az volt a célja a kifizetések blokkolásával, hogy Magyarország végrehajtsa a bírói rendszerben és az ügyészség tevékenységében szükséges reformokat, de emellett létezik egy másik feltétel is, az, hogy gondoskodni kell az alapvető jogok védelméről.

Jourová szerint a magyar kormány erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy meggyőzze az Európai Bizottságot arról, korrigálja a Brüsszel által kérteket és elvártakat. S úgy véli, a folyamat mögött nem áll semmilyen ideológia, inkább technikai és jogi munkáról van szó. Az alelnöknek meggyőződése, hogy az erőfeszítések arra irányulnak, hogy a források megérkezzenek Magyarországra.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.