Pesti Srácok

Jourová szerint Fico csak azért nyert, mert azt hazudta, ellenfele megemeli a sör árát

Jourová szerint Fico csak azért nyert, mert azt hazudta, ellenfele megemeli a sör árát

A brüsszelitáknak nagyon fájdalmas a jobboldali fordulat Szlovákiában. Věra Jourová többek között azzal indokolta Robert Fico győzelmét, hogy a szlovák liberálisok vezetőjéről egy mesterséges intelligencia által generált felvétel került nyilvánosságra, amelyben azzal fenyegetőzik, hogy megemeli a sör árát. Az persze eszébe sem jut, hogy nem minden szavazó aszerint dönt, hogy mit tol elé a Facebook. De azért Jourová asszony nagylelkűen bejelentette, hogy "elfogadja a választás eredményét". Úgy tűnik, megfeledkezett róla, hogy Csehország és Szlovákia már két külön ország.

– jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, az értékekért és az átláthatóságért felelős biztos vasárnap, a közszolgálati Cseh Televíziónak adott interjúban. Szlovákiában a választások előtt például egy hamis, mesterséges intelligencia által készített videót terjesztettek, amelyben Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnöke "bejelenti" a sör árának emelését. Jourová szerint a visszaélés a modern technológiákkal veszélyt jelenthet az európai demokráciára. Veszélyesnek nevezte azokat az álhíreket is, amelyek a külföldi hatalmak esetleges beavatkozásáról szóltak.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Jourová. Azt állította, hogy a szlovák információs térséget "szélsőjobboldali és a Kremlhez közeli forrásokból" származó információk árasztották el. Arról, hogy ez befolyásolta-e a választási eredményt, Jourová nem kívánt nyilatkozni.

A szombati előrehozott szlovákiai parlamenti választásokat a Robert Fico vezette Irány (Smer–SD) nyerte a Progresszív Szlovákia előtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.