Pesti Srácok

Kínában tárgyal Orbán Viktor

Kínában tárgyal Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Orbán Viktor a kínai gazdasági kezdeményezés előző két csúcstalálkozóján is részt vett és felszólalt, 2017-ben illetve 2019-ben. Magyarország a jövőben is része kíván maradni a nagy távlatokat rejtő együttműködésnek – írta közleményében a sajtófőnök. Kiemelte: Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, ráadásul 2023-ban ismét Kína lett hazánk legnagyobb külföldi közvetlen befektetője. Kínai tulajdonosi hátterű vállalkozások közel 20 ezer embernek adnak munkát Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben kétoldalú tárgyalásokat is folytat; elsőként Li Csiang miniszterelnökkel, majd Hszi Csin-ping államfővel. Programja során találkozókat bonyolít a legnagyobb kínai vállalatok és bankok vezetőivel is – áll Havasi Bertalan tájékoztatásában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.