Pesti Srácok

Közel nyolc liter vizet itatott meg zárkatársával egy férfi, aki emiatt majdnem meghalt

Közel nyolc liter vizet itatott meg zárkatársával egy férfi, aki emiatt majdnem meghalt

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki fogva tartása során arra kényszerítette egy zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után vizet igyon; a sértettet mintegy nyolc liter megivása után életveszélyes állapotban szállították kórházba. A jelenleg 26 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett zsarolás és kényszerítés bűntettében mondták ki bűnösnek.

A két letartóztatott férfit 2021 nyarától egy zárkában helyezték el a Szegedi Fegyház és Börtönben. A kapcsolatuk kezdetben jó volt, de szeptembertől a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött zárkatársába, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A férfinak moslékot kellett ennie, a vádlott elvette tőle a csomagját, és olyan is előfordult, hogy a sértett családjának pénzt kellett feltöltenie egy zárkatársuk telefonjára. A sértett félt, ezért mindent teljesített.

A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, 2021. november 8-án a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként igyon meg egy liter, összesen három liter, majd a végén további öt liter vizet. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére utasította. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, epilepsziás rohama alakult ki, elvesztette az eszméletét, majd kórházba szállították, és gyógykezelték. A férfi vízmérgezés – a szervezet nátriumháztartásának felborulása – miatt kialakuló agyödéma következtében életveszélyes állapotba került. A vádlott a sértett elszállítása előtt megfenyegette többi zárkatársát, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a férfi egyszer csak lefordult a székről.

A vádlott az eljárás során beismerte bűnösségét. Az utolsó szó jogán pedig azt mondta, mélységesen megbánta a történteket. Döntésével a Szegedi Ítélőtábla enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által a vádlottra kiszabott hat év büntetést. Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indokolás során kifejtette: bár a vádlottal szemben hamis tanúzásra felhívás bűntette is megállapítható lenne, a táblabíróság az ügy összes körülményére – így a vádlott beismerésére és megbánására is – tekintettel elegendőnek látta öt év szabadságvesztés kiszabását.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még