Pesti Srácok

Lantos Csaba: napelemek és tárolók telepítését támogató pályázat indul

null

Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön, Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.

Lantos Csaba kiemelte: a minisztérium célja, hogy a magyar háztartásoknak továbbra is megérje napelemet telepíteni és saját termelésből fedezni a fogyasztásukat. A bruttó elszámolásba kerülők a beruházáshoz vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ami a fejlesztési költségek 65 százalékát fedezi.

– mutatott rá. A miniszter emlékeztetett, hogy a szeptember 7-ig benyújtott igénybejelentés alapján a legkésőbb 2026. január 1-ig megépülő vagy bővülő háztartási méretű naperőművek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át éves szaldó elszámolásban maradnak.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Lantos Csaba előadásban hangsúlyozta: a 2023–24-es fűtési időszakban is garantált az ellátásbiztonság és a megfizethető energia. A hazai gáztárolók töltöttsége rekordmagas, 97 százalékos. Felidézte, hogy Magyarországon nem volt semmilyen energiafogyasztási korlátozás. Ennek ellenére a fogyasztás jelentősen csökkent: az idei első hat hónapban a földgáz esetében 8, az áramnál 8,4 százalékkal 2022 első hat hónapjához képest. A miniszter kiemelte, hogy a kormány fenntartotta a rezsivédelmet, a magyar családok kapják legolcsóbban az áramot és földgázt Európában. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a januári felezést követően október 1-től ismét a felére csökkentették az intézmények távhődíját.

– hangsúlyozta.

– ismertette Lantos Csaba. Kitért arra is, hogy az időjárásfüggő megújuló energiaforrások termelése miatti többlet kezelése jelentős fejlesztéseket tesz szükségessé.

– mondta a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila