Pesti Srácok

Lemondott a szlovén közigazgatási miniszter

Lemondott a szlovén közigazgatási miniszter

Lemondott Sanja Ajanovic Hovnik szlovén közigazgatási miniszter pénteken, mert nem szerette volna, hogy a minisztérium vagy a kormány viselje a terhét a vele szemben felmerülő vádaknak - közölte a Kormányzati Kommunikációs Hivatal.

Hozzátették: Robert Golob miniszterelnök, aki már tudott a lemondásáról, a spanyolországi EU-csúcstalálkozóról való visszatérése után szándékozik értesíteni a parlamentet a lépésről.

Ajanovic Hovnik az után került reflektorfénybe, hogy kiderült, a minisztérium küldöttsége egy New York-i útra 33 ezer eurót költött, a tárca által a civil szervezetek számára kiírt pályázaton pedig a miniszter egy korábbi üzleti partnere 300 ezer eurót nyert.

A kormányfőnek küldött lemondólevelében a tárcavezető azt írta:

PestiSracok facebook image

mivel nem tett semmi törvénytelent, továbbá megjegyezte, hogy a vitatott pályázati felhívás átlátható volt. Reményének adott hangot, hogy illetékes hatóságok gyorsan lefolytatják a két üggyel kapcsolatos vizsgálatokat.

Bizalmatlansági indítványt indítottak volna

A vádakat "kíméletlen kampánynak" nevezte, és azt mondta, ha eljárás alatt maradna, az ártana a kormánynak, a legnagyobb kormányzó pártnak, a Szabadság Mozgalomnak (Gibanje Svoboda), a közigazgatási minisztériumnak és az államnak is.

Az ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) a héten jelezte: amennyiben nem távozik a miniszter, bizalmatlansági indítvány nyújtanak be ellene. A kisebbik kormánypárt, a Szociáldemokraták (SD) ezt követően bejelentették: lehetőséget adnak a miniszternek a magyarázkodásra, mielőtt döntenének arról, hogy támogatják-e őt vagy sem.

Ajanovic Hovnik a második miniszter, aki lemondott a héten. Uros Brezan természeti erőforrásokért és területrendezésért felelős miniszter szintén ezen a héten jelentette be lemondását, míg Danijel Besic Loredan egészségügyi miniszter idén júliusban, Tatjana Bobnar belügyminiszter pedig 2022 decemberében távozott tisztségéből.

Golob a héten felkérte a parlamentet Irena Sinko mezőgazdasági miniszter menesztésére is, aki - miután közölték vele, hogy már nem élvezi a miniszterelnök bizalmát - nem akart önként távozni.

A Golob vezette hárompárti baloldali kormány, amelynek a Szabadság Mozgalom, az SD és a Baloldal (Levica) a tagja, tavaly június 1-jén alakult meg.

Forrás: MTI, fotó: Reporter

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.