Pesti Srácok

Soros György több millió dollárt küldött Izrael eltörlését követelő szervezeteknek

Soros György több millió dollárt küldött Izrael eltörlését követelő szervezeteknek

Soros György amerikai spekuláns 2016 óta több mint 15 millió dollárral támogatott az elmúlt években olyan szervezeteket, amelyek nyíltan Izrael-ellenes tüntetéseket szerveznek – írta a New York Post. A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint a hálózatuk 13,7 millió dollárt adományozott olyan szervezeteknek, amelyek indokoltnak tartják a Hamász véres támadásait. Továbbá a Nyílt Társadalom Alapítvány 2018-ban hatvanezer dollárt adományozott a New York-i Arab–Amerikai Szövetségnek, amely részt vett annak a brooklyni tüntetés szervezésében, amelyen Izrael eltörlését követelték október 21-én – írja a Mandiner.

Az alapítvány további 800 ezer dollárt adományozott az Izraeli Arab Kisebbségi Jogok Jogi Központ nevű szervezetnek is, emellett pedig több másik gyűlöletkeltő szervezet is részesült támogatásban, például a Jewish Voice for Peace és az If Not Now: ezek 650 ezer, illetve 400 ezer dollárhoz jutottak hozzá. A szervezetek – amelyek az október 7-ei mészárlás óta gyűlöletet szítanak a tüntetéseken – tagjai többek között ott voltak akkor is, amikor azok október 18-án betörtek a Capitoliumba. Előbbi szervezet honlapján az olvasható, hogy

Dan Schneider, a Médiakutató Központ konzervatív megfigyelő csoport alelnöke elmondta, hogy Soros György és fia, Alex régóta támogatják a világ legradikálisabb szervezeteit; ezek közé tartoznak a Hamász-párti szervezetek is, amelyek a legborzalmasabb erőszakot támogatják.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/CEU/Végel Dániel

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.