Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: stílus-, tempó- és fókuszváltás történik a haderőn belül

null

A teljes magyar védelmi szektorban szükséges fiatal, dinamikus vezetői kultúra megszemélyesítőjeként beszélt Tajti Norbertről, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgató-jelöltjéről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülésén.

A jelölt bizottsági meghallgatásán a tárcavezető azt mondta, a honvédség vezetése az elmúlt másfél–két évben lényegesen és alapvetően megfiatalodott és megváltozott; a teljes vezérkar személyi összetétele is új, az alakulatparancsnokok is valamennyien kiváló fiatal tisztek. A miniszter szerint a KNBSZ súlyát és jelentőségét mutatják a szinte hétről hétre kialakuló, beláthatatlan jelentőségű nemzetközi katonai konfliktusok.

– hangsúlyozta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott: a KNBSZ "az immunrendszerünk, egyfelől a védekezést biztosítja mindenféle illetéktelen behatolási vagy érdeklődési kísérletek ellen, másfelől a fülünk és szemünk a világban". Hozzátette: a honvédség a KNBSZ-szel a lehető legszorosabb kötelékben dolgozik együtt, az állományának jelentős része eleve katonaállományú volt.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf, emlékeztetve arra, hogy a KNBSZ vezetésére tavaly államtitkárt kért fel, ami lényeges változás volt az eddigi irányítási–vezetési módszerekhez képest. Úgy folytatta: mindez olyan átalakulást hozott, hogy a szervezetet öt és fél éve vezető Béres János altábornaggyal arra jutottak, hogy a legjobb lesz, ha az új feladatokhoz új vezetőt választanak. A főigazgatói posztról leköszönő Béres Jánosról azt mondta: az altábornagy a magyar katonai hírszerzés egyik legkomolyabb, legnagyobb tekintélyű és legnagyobb tudású szakembere, aki kiváló ember és példás hazafi.

– tette hozzá. Közölte: az új feladatokhoz szükséges új vezetőt Tajti Norbert vezérőrnagy személyében találták meg, aki kiváló katonatiszt, a különleges műveleti terület egyik aktív vezetője volt.

– közölte.

– mondta a jelöltről. A miniszter közölte: a jelölt tudása, dinamizmusa, hazafisága, személyes elkötelezettsége mindenféle értelemben alkalmassá teszik erre a feladatra.

Tajti Norbert vezérőrnagy bemutatkozásában elmondta, hogy 1973-ban született, honvédkollégiumban tanult, majd a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola összfegyvernemi szaka gépesítettlövész-szakirányának parancsnokaként végzett. Hozzátette: több mint tíz évig a Budapest Őrezrednél szolgált, ezen idő alatt Svájcban és Ausztriában járt századparancsnoki, illetve törzstiszti tanfolyamokra. Szolgált Cipruson az ottani ENSZ-békefenntartó erőkkel. Közölte: 2007-ben átkérte magát a különleges műveleti szakterületre, 2008 és 2018 között a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnokságán szolgált különböző beosztásokban, legutolsó beosztása itt különleges műveleti főnök volt. Többször volt hadszíntéri szolgálaton: 2006-ban, 2011-ben és 2013-ban Afganisztánban. Az utóbbi kettő különleges műveleti misszió volt, kimondottan harci műveletek végrehajtására fókuszált – részletezte. Tajti Norbert ismertetése szerint kétszer is tanult az Egyesült Államokban, 2009 és 2010, valamint 2018 és 2019 között. A vezérőrnagy komoly tapasztalatként beszélt arról, hogy 2015-ben részt vett a Magyar Honvédség határvédelmi, határbiztosítási műveletének bevezetésében, illetve a művelet első néhány hetében. Közölte azt is, hogy három és fél év óta a miniszterelnök közvetlen munkatársaként a Miniszterelnöki Kabinetiroda állományában teljesített szolgálatot. Felidézte, hogy a koronavírus-járvány megindulásakor több létfontosságú infrastruktúrához, például a kórházakhoz is katonai parancsnokokat rendeltek ki; ennek részeként a kabinetirodához két katonát vezényeltek.

A bizottság a jelölt szolgálatvezetésre vonatkozó elképzeléseit zárt ülésén hallgatta meg. A bizottság tájékoztatása szerint a testület hat igen szavazattal, két tartózkodás mellett támogatta a jelöltet.

A Honvédelmi Minisztérium október 9-én jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök november 5-vel kérésére felmentette beosztásából Béres János altábornagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját; a honvédelmi miniszter a főigazgatói beosztás betöltésére Tajti Norbertet javasolta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.