Pesti Srácok

Szijjártó: 4,5 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely jön létre Győrben

Szijjártó: 4,5 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely jön létre Győrben

A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a helyszínen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Melecs EWS GmbH gyártócsarnokának átadásán arról számolt be, hogy a 4,5 milliárd forint értékű fejlesztéséhez a cég 865 millió forintot kapott az államtól, ami hozzájárult 120 munkahely létrehozásához.

– tájékoztatott. Beszédében aláhúzta, hogy a világgazdaság az utóbbi három év során kétszer is teljesen a feje tetejére állt; először a koronavírus-járvány hozott tömeges gyárbezárásokat.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– mutatott rá. Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a kedvezőtlen helyzet ellenére nemcsak túl tudta élni az elmúlt nehéz időszakot, hanem a gazdaság tavaly minden idők legeredményesebb évét produkálhatta, minthogy megdőlt az export, a beruházások és a foglalkoztatottság rekordja.

– szögezte le.

– tette hozzá.

– jelentette ki.

– közölte. Ezzel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy ebben a versenyben Magyarország mellett szól Európa legalacsonyabb társasági adója, a képzett magyar munkaerő, a felsőoktatás átszervezése és a politikai stabilitás is. A miniszter kifejtette, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, amely tavaly a feldolgozóipari teljes kibocsátás több mint egyharmadát adta, és a szektor termelési értéke először ütötte át a korábban csak álomnak tűnő 10 ezer milliárd forintos "üvegplafont", méghozzá rögtön 12 ezer milliárd forinttal, és az idei évben is 22 százalékos bővülést regisztráltak eddig.

– mondta. Arra is kitért, hogy hazánknak Ausztria a második legfőbb kereskedelmi partnere, az osztrák cégek alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.