Pesti Srácok

Szijjártó: a labdarúgás a legrövidebb út a szlovákok és a magyarok szíve között

null

A labdarúgás a legrövidebb út a szlovákok és a magyarok szíve között, ugyanis a sport képes arra, hogy nemzeteket, népeket kössön össze, és folyamatosan javítsa közöttük a kapcsolatokat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Kassán.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az FC Košice stadionjának megtekintését követően arról számolt be, hogy a legfontosabb diplomáciai feladat a két ország között a kapcsolatok fejlesztése, mivel mindkét oldalnak jobb, ha a két nemzet jóban van egymással.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Aláhúzta, hogy a futball fontos erőforrás, amit jól mutat az is, hogy amióta a magyar tulajdonosok megjelentek Kassán, azóta a klub fejlődése nyomán a magyarok tisztelete és megbecsültsége is sokat javult. Szijjártó Péter ezután kiemelte, hogy sokáig elhanyagolt kérdés volt az együttműködés Magyarország és Szlovákia keleti részei között, évtizedekig tartott a gyorsforgalmi összeköttetés létrejötte is Kassa és Miskolc között. Ezzel szemben szavai szerint mára egyre sűrűbb szálakkal szövődik össze Kelet-Magyarország és Kelet-Szlovákia, a kassai és a miskolci agglomerációk gyakorlatilag összenőttek, egyre kisebb jelentősége van a határnak.

– fogalmazott.

– hangsúlyozta. A miniszter úgy vélekedett, hogy fantasztikus lenne, ha Kassán is meg lehetne honosítani a diósgyőri működési modellt, több sportágban is megteremtve a sportolás lehetőségét a környékbeli fiataloknak.

– mondta.

– szögezte le.

– mutatott rá.

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.