Pesti Srácok

Szijjártó Péter: adottak az alapok a komoly gazdasági növekedéshez 2024-ben

Szijjártó Péter: adottak az alapok a komoly gazdasági növekedéshez 2024-ben

Az autóipar teljesítményének gyors bővülése kellő alapot biztosít ahhoz, hogy Magyarország az idei év második felében és jövőre európai összevetésben is komoly gazdasági növekedést tudjon felmutatni – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.

A tárcavezető a Thyssenkrupp beruházásnak bejelentésén arról számolt be, hogy a német konszern 23 milliárd forintból bővíti jászfényszarui gyárát, amihez a kormány 4,6 milliárd forintnyi támogatást nyújt, így segítve 110 új munkahely létrehozását. Ennek nyomán a vállalat évi kétmillió darab forgó tengely előállítására lesz képes elektromos járművekhez.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Rámutatott, hogy a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, ahol a befektetett tőke mintegy 20 százaléka Németországból érkezik. Ennek kapcsán pedig kitért arra is, hogy 2014 óta a mostani a 187. német vállalati beruházás, amelyhez az állam támogatást biztosít.

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter kiemelte, hogy az utóbbi években kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, de az autóipar elektromos átalakulásának folyamata a kockázatok és nehézségek ellenére is töretlenül haladt előre ez idő alatt is.

– vélekedett.

– húzta alá. A miniszter tudatta, hogy az autóipar közvetlenül jelenleg nagyjából 170 ezer embernek ad munkát, és ez a közvetett munkahelyek számát tekintve ennek a háromszorosa-négyszerese is lehet. Tájékoztatása szerint az ágazat 2010 óta több mint megháromszorozta a teljesítményét, termelési értéke tavaly már a 12 ezer milliárd forintot is átlépte, és az idei év első hét hónapjában is 22 százalékos volt a bővülés.

– hangoztatta. Figyelmeztetett, hogy ha Magyarország nem tudná magához vonzani az autóipari beruházásokat, akkor több tízezer család megélhetése kerülne veszélybe.

– fogalmazott. Végezetül arról is beszámolt, hogy állami kitüntetésben részesíti a kormány Marc De Bastos Ecksteint, a Thyssenkrupp magyarországi vezetőjét a cég hazai tevékenységének sikerre vitele érdekében végzett munkájáért.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?