Pesti Srácok

Szijjártó Péter: már most biztosra vehető az újabb beruházási és exportrekord Magyarországon

null

Már most biztosra vehető az idei évre az új nemzetgazdasági csúcs mind a beruházások, mind pedig az export terén, a sikerben a legfőbb szerepet az játszotta, hogy a kormány a válságok idején sem adta fel a munkaalapú társadalom megteremtését célzó stratégiáját - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kiemelte, hogy a hidegháború vége óta ma van a legrosszabb formájában a világ biztonsága, ráadásul Magyarország a földrajzi elhelyezkedése miatt két irányból is rendkívüli kockázatokkal néz szembe.

Aláhúzta, hogy hazánkra súlyos és közvetlen kihatással van a szomszédos Ukrajnában tomboló háború, és nem pusztán az onnan Magyarországon keresztül elmenekülő több mint egymillió ember ellátásáról van szó, hanem a negatív gazdasági következményekről is.

Úgy vélekedett, hogy a konfliktus európai kezelése olyan helyzetet okozott, amely rendkívüli kihívások elé állította a magyar gazdaságot annak a struktúrájától függetlenül, minthogy az egekbe szökő infláció kiváltó oka egyértelműen a háborúban és az arra válaszul elrendelt szankciókban keresendő.

PestiSracok facebook image

Kitért arra is, hogy az utóbbi néhány évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, ennek nyomán pedig új világrend van kialakulóban.

- közölte.

Ennek ellenére rekordot értünk el

A miniszter üdvözölte, hogy mindezen nehézségek ellenére tavaly sikerült megdönteni a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordját is Magyarországon.

Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben a kivitel értéke 142 milliárd eurót ért el, ami a 34. helyezést jelenti a globális rangsorban, s ez idén 150 milliárd euró fölé bővülhet a jelenlegi tendenciákat nézve. Eközben 6,5 milliárd eurónyi beruházásról született megállapodás, amelynek a volumene idén ennek a duplája, 13 milliárd euró lehet a számítások alapján, illetve csúcsot döntött a foglalkoztatottság is - sorolta.

- jelentette ki.

Kínából, Németországból és az USA-ból is jönnek beruházások

Arról is beszámolt, hogy idén a kormány beruházásösztönzési rendszere keretében 214 új beruházásról tudtak megegyezni, amelyek nyomán mintegy 19 ezer munkahely jön majd létre. Ezzel kapcsolatban a kiegyensúlyozottságot méltatta, rámutatván, hogy a legtöbb beruházás Kínából, míg a második legtöbb Németországból, a harmadik legtöbb pedig az Egyesült Államokból érkezik.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a magyar gazdasági sikerekben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy a kormány a válságok idején sem adta fel a munkaalapú társadalom megteremtését célzó stratégiáját, a beruházások és a munkahelyteremtés támogatását.

Az ennek megfelelően meghirdetett versenyképesség-növelő támogatási program keretében 1159 cég 304 milliárd forint állami támogatással összesen 801 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre, ezáltal megóvva 253 ezer munkahelyet a koronavírus-járvány alatt.

Elmondta, hogy az ukrajnai háború miatt jelentkező kihívások kapcsán is meg kellett vívni ezen vitákat a követendő intézkedésekről, végül a gyármentő programmal támogatást adtak ahhoz, hogy a vállalatok saját kézbe vegyék az energiaellátásuk nagyrészét.

- mondta.

Szeged és Barany felkészül

A tárcavezető aláhúzta, hogy mivel továbbra is a beruházások jelentik a sikerek kulcsát, módosításokat hajtottak végre a beruházásösztönzési rendszerben, jelentősen hatékonyabbá téve annak működését.

- szögezte le, hozzáfűzve, hogy a debreceni, nyíregyházi, miskolci térségbe érkező beruházások megugrását látva ez sikerült is.

- hangsúlyozta.

Forrás: MTI, fotó: Facebook