Pesti Srácok

Szijjártó Péter: súlyos kockázatot jelentenek a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések

Szijjártó Péter: súlyos kockázatot jelentenek a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések

Súlyos kockázatot jelentenek az egymástól kölcsönösen függő keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések, ezek emberek millióinak sodorják veszélybe az állását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Pekingben.

A tárcavezető az Egy övezet, egy út kezdeményezés nemzetközi fórumán először az utóbbi évek súlyos kihívásairól beszélt, hangsúlyozva, hogy a világgazdaság rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt. Rámutatott, hogy az elmúlt évekből fontos levonni a tanulságokat, amelyek közül az egyik legfontosabb az, hogy a világ sikeresebben tudta volna kezelni a nehézségeket, ha ezeket az együttműködésre, nem pedig az ellenségeskedésre alapozva közelítette volna meg.

– szögezte le. Szijjártó Péter ismét felszólalt a világ blokkosodása ellen, amely a szavai szerint jelenleg a legrosszabb forgatókönyv lenne. Aláhúzta, hogy Közép-Európa és benne Magyarország mindig rajtaveszített a blokkosodáson, ezért ezt a kormány el akarja kerülni.

PestiSracok facebook image

– mondta. Kitért arra is, hogy a keleti és a nyugati gazdaság kölcsönösen függ egymástól, és úgy vélekedett, hogy aki ezt tagadja, az valószínűleg ezt ideológiai alapon teszi, nem tények alapján. Rendkívül ártalmasnak nevezte a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvéseket; ezek – mint közölte – súlyos kockázatot jelentenek a gazdaságra, munkahelyek millióit sodorják veszélybe.

– figyelmeztetett. A miniszter elmondta: minderre Magyarország a legjobb példa, amely óriási erőfeszítéseket tett azért az utóbbi években, hogy a keleti és a nyugati beruházások fontos találkozási pontjává váljon. Kiemelte, hogy hazánkban mind a három német prémium autómárka gyártóbázissal fog rendelkezni, és emellett a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül hamarosan már öt is jelen lesz. Rámutatott, hogy ez a kormányzati stratégia sikeressé és megkerülhetetlenné teszi hazánkat az átalakuló autóiparban Európában, ami garanciát jelent a gazdasági növekedés fenntartására.

– jelentette ki.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.