Pesti Srácok

Szijjártó: továbbra is garantált a paksi atomerőmű működése

Szijjártó: továbbra is garantált a paksi atomerőmű működése

Újabb nukleáris fűtőelem-szállítmány érkezett Oroszországból, ezúttal is a déli útvonalon, Bulgárián és Románián keresztül, ez idén már a harmadik szállítmány, így a jövőben is garantált a paksi atomerőmű működése - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország ellátásbiztonságához rendkívüli mértékben járul hozzá a nukleáris energia, a hazánkban megtermelt villamos áram felét Pakson állítják elő, ezzel fedezve az ország teljes felhasználásának mintegy harmadát. Kiemelte, hogy minél nagyobb az atomenergia részaránya a nemzeti energiamixben, annál nyugodtabb lehet mindenki, hiszen annál inkább lehetséges a függetlenedés a nemzetközi piac "teljesen esztelen" ármozgásaitól.

Ezzel kapcsolatban jó hírnek nevezte, hogy idén harmadszor érkezett nukleáris fűtőelem-szállítmány a paksi atomerőműbe, ezúttal is a déli útvonalon. Tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy a fűtőanyagot Oroszországból a Fekete-tengeren keresztül Bulgáriába szállították, onnan pedig vasúton, Bulgárián és Románián át érkezett meg Magyarországra, meglehetősen szigorú biztonsági előírások közepette. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a fűtőelem immáron Pakson van, s várja a majdani felhasználását.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott, majd arra is kitért, hogy a fűtőanyag szállítása továbbra is folyamatos lesz a megkötött szerződéseknek megfelelően, garantálva a paksi atomerőmű biztonságos, kiszámítható működését. A miniszter kiválónak nevezte az együttműködést az orosz partnerekkel, mind a szállított fűtőanyagok minősége, mind a szerződés ütemezése szempontjából.

- mondta.

- tette hozzá.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.