Pesti Srácok

Tragédia Olaszországban – Több mint húszan haltak meg egy buszbalesetben

null

Legalább 21 ember életét vesztette a Velence Mestre nevű városrészében kedd este történt súlyos buszbalesetben – közölte a helyi sajtó és az észak-olaszországi város polgármestere. A halálos áldozatok mellett legalább 12 sérültje van a balesetnek, további mintegy öt embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

Úgy tudni, a busz egy felüljáróról mintegy 10 métert zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre. A baleset nem sokkal este nyolc óra előtt történt. Luigi Brugnaro velencei polgármester szerint egy magánkézben lévő buszról van szó, amely turistákat szállított egy kempingbe a közeli Marghera településen. Egyelőre nincsenek információk az áldozatok állampolgárságáról. A helyszínre több mentőautó érkezett ki. A vasúti forgalmat Mestre és Velence között leállították. Beszámolók szerint a földgázzal hajtott busz kigyulladt, az oltási munkálatok még zajlanak. Az áldozatok közül egyesek elégtek. A halottak között gyerekek is vannak.

– hangsúlyozta Luigi Brugnaro velencei polgármester az X közösségi portálon közzétett bejegyzésében. Giorgia Meloni miniszterelnök és Antonio Tajani kormányfő-helyettes részvétüket nyilvánították az áldozatok hozzátartozóinak. Tajani mikroblogján köszönetet mondott a mentőszolgálatoknak a gyors mentésért, egyben pedig szolidaritását fejezte ki Velencével és a városvezetéssel.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.