Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: Ukrajna palesztinpárti külpolitikája már többször károkat okozott Izraelnek

null

Ukrajna volt az, amely több esetben is "megtalálta a közös hangot" Palesztinával, sok esetben pont a zsidó állam kárára – olvasható a tényfeltáró blog legújabb írásában.

A Tűzfalcsoport szerzője emlékeztet: Palesztina gyakorlatilag már 2014 novemberében, nem sokkal a kelet-ukrajnai háború kitörését követően kifejtette határozott álláspontját az orosz–ukrán konfliktussal összefüggésben, amikor Mohammed Kászem el-Aszád kijevi nagykövet egy interjú során világosan rögzítette, hogy támogatják Ukrajna területi integritását, és hiszik, hogy „a Donbász Ukrajna része volt, van és lesz is”. A nagykövet emellett azt is hangsúlyozta, hogy büszkék az Ukrajnával fenntartott kapcsolatokra (Ukrajna a palesztin piac vezető élelmiszer- és mezőgazdasági exportőre – a szerk.), és remélik, hogy ezek egyre jobbak és jobbak lesznek a különböző területeken. Hozzátette, hogy „folyamatban van az Ukrajnával folytatott együttműködés javítása”.

– írják. A tényfeltáró blog szerzője hozzáteszi, hogy a kérdésben a társadalom is erősen megosztott volt. Amíg a palesztin értelmiségiek úgy vélték, hogy a palesztinoknak, akik mindig „panaszkodnak” az izraeli megszállásról és vérontásról, valamint saját önrendelkezési és szuverenitási vágyukról, nem szabad elárulniuk ezeket az értékeket, éppen ezért a palesztin vezetésnek ki kellene fejeznie Ukrajna melletti kiállását, addig a palesztin tisztviselők azon – a hétvége sajnálatos eseményei folytán új értelmet nyert – véleményen voltak, hogy az ukrajnai háború árt az ügyüknek azzal, hogy átirányítja róluk a nemzetközi figyelmet. A Volodimir Zelenszkij vezette ukrán kormány azonban a visszafogottabb palesztin álláspont ellenére is folytatta palesztinbarát (és Izrael-ellenes) külpolitikáját – emlékeztet a portál.

PestiSracok facebook image

2022 novemberében az ENSZ Közgyűlés Különleges Politikai és Dekolonizációs Bizottsága (Special Political and Decolonization Committee) elfogadta azt a határozattervezetet, amely felszólította a Nemzetközi Bíróságot, hogy sürgősen adjon ki véleményt, mivel – a tervezet szerint – Izrael megsérti a palesztinok önrendelkezési jogát „az 1967 óta fennhatósága alá került palesztin területek elhúzódó megszállásával, betelepítésével és annektálásával, beleértve Jeruzsálem szent városa demográfiai összetételének, jellegének és státuszának megváltoztatására irányuló intézkedéseket, valamint a kapcsolódó diszkriminatív jogszabályokat”. Zelenszkij ráadásul Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnököt is megzsarolta, jelezve számára, hogy csak akkor hajlandó az Izrael által antiszemitának tekintett határozat ellen szavazni vagy tartózkodni az év végi közgyűlési zárószavazáson, ha az izraeli vezetés megváltoztatja korábbi politikáját és biztosítja Ukrajnának az általa régóta követelt Vaskupola légvédelmi rendszereket.

– jegyzi meg a blog szerzője.

A teljes írás ITT olvasható el.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.