Pesti Srácok

Újabb időközi választásokon verte meg a brit Konzervatív Pártot a Munkáspárt

Újabb időközi választásokon verte meg a brit Konzervatív Pártot a Munkáspárt

Két időközi parlamenti választáson mért komoly vereséget a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt a kormányzó Konzervatív Pártra. Ez volt a tizenhárom éve kormányzó konzervatívok negyedik veresége az elmúlt négy hónapban.

Csütörtökön a Londontól 30 kilométerre északra fekvő Mid Bedfordshire, illetve a középnyugat-angliai Tamworth választókerületeiben tartottak időközi választásokat, mivel e körzetek korábbi konzervatív alsóházi képviselői politikai, illetve jogi okokból lemondtak mandátumukról.

Mid Bedfordshire-t 1931 óta – vagyis több mint 90 éve – folyamatosan konzervatív törvényhozók képviselték a londoni alsóházban. A péntek délelőtt véglegessé vált adatok szerint azonban most a Labour jelöltje, Alistair Strathern nyert a korábbi választáson elért hatalmas, 24 664 szavazatnyi konzervatív többséget átfordítva. A brit választási bizottság adatai szerint a Munkáspárt 1945 óta egyetlen választáson sem fordított át a maga javára ekkora tory szavazattöbbséget. A Munkáspárt a Mid Bedfordshire-i körzetben a voksok 34,1 százalékát szerezte meg; ez 12,4 százalékponttal jobb eredmény az ellenzéki erő által a 2019-es országos parlamenti választáson e választókerületben elért szavazataránynál. Festus Akinbusoye, a tory jelölt 31,1 százalékot kapott; ez 28,6 százalékpontos visszaesés a konzervatívok által négy éve itt elért eredményhez képest. A körzetben jól szerepeltek a Liberális Demokraták is, akiknek jelöltje 23,1 százalékot szerzett, 10,5 százalékponttal többet a párt 2019-es helyi szavazatarányánál.

Tamworth választókerületében a Labour jelöltje, Sarah Edwards a 2019-es 19 600 szavazatnyi konzervatív többséget átfordítva nyert, a voksok 45,8 százalékával. Ez 22,1 százalékpontos szavazatarány-emelkedésnek felel meg 2019-hez mérve. A konzervatív jelölt, Andrew Cooper 40,7 százalékot szerzett, 25,7 százalékponttal kevesebbet a toryk négy évvel ezelőtti helyi eredményénél.

PestiSracok facebook image

A 2010 óta kormányon lévő Konzervatív Párt az utóbbi hónapok összes időközi parlamenti választásán súlyos vereségeket szenvedett. A Munkáspárt jelentős előretörését az országos felmérések is hónapok óta egyértelműen jelzik. A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov e héten ismertetett legfrissebb kimutatása szerint a Labour már 22 százalékpontos előnyben van: a konzervatívokra 25 százalék, a Munkáspártra 47 százalék szavazna, ha most tartanák a parlamenti választásokat Nagy-Britanniában. A következő brit parlamenti választás jövőre esedékes, de időpontja még nem ismert.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Adam Vaugham

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.