Pesti Srácok

Újabb űrhajót indított Peking a kínai űrállomásra

null

Az eddigi legfiatalabb, háromfős kínai űrhajós legénységgel útnak indult csütörtökön a kínai űrállomásra a Sencsou–17 nevű űrhajó, amely a tervek szerint mintegy hat hónapos misszión vesz részt a Föld körül.

A Sencsou–17 űrhajó ("isteni hajó") és legénysége egy Hosszú Menetelés–2F elnevezésű rakétával szállt fel helyi idő szerint csütörtökön 11 óra 14 perckor az északnyugat Csiucsuan műholdindító központból – közölte a kínai űrügynökség (CMSA). A hat hónapig tartó küldetés vezetője a 48 éves Tang Hong-po, a légierő egykori pilótája, aki 2021 júniusában már részt vett a Sencsen–12 küldetésen. A Sencsou–17 legénységének másik két tagja a 33 éves Tang Seng-csie és a 35 éves Csiang Hszin-lin, akik 2020 szeptemberében csatlakoztak Kína harmadik űrhajós csoportjához, és mindketten először utaznak az űrbe. A három űrhajós a Sencsou–16 veterán űrhajósokból álló legénységét váltja fel, akik május végén érkeztek a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomásra, és a tervek szerint október 31-én térnek vissza a Földre.

– emelte ki Lin Hszi-csiang, a CMSA igazgatóhelyettese szerdai sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy űrhajón kívüli tevékenységeket is fognak végezni, így rakományokat telepítenek majd, továbbá űrállomás-karbantartást és egyéb feladatokat látnak el.

PestiSracok facebook image

– mondta Lin.

– tette hozzá.

Kína 2003-ban küldte első űrhajósát az űrbe, és azt tervezi, hogy 2030-ra embert küld a Holdra. Peking már több mint ezer tudományos kutatást végzett el az űrben, köztük olyan vizsgálatokat is, mint a növények alkalmazkodása az űrbéli körülményekhez, vagy hogy miként viselkednek a folyadékok a mikrogravitációban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski