Pesti Srácok

A Hamász által fogvatartott túszokért demonstráltak tízezrek Izraelben

A Hamász által fogvatartott túszokért demonstráltak tízezrek Izraelben

Jeruzsálembe érkezett szombaton az a mintegy húszezer tüntető, akik kedden indultak Tel-Avivból az öt napos demonstrációra, amellyel a Hamász által a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszokkal való szolidaritásukat akarják kifejezni.

A Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök hivatalához izraeli zászlókkal érkezett tüntetők sárga léggömböket engedtek el a túszokkal való együttérzésük jelképeként. Sokan tartottak a Hamász által október 7-én elhurcolt túszokat ábrázoló képeket is.

– skandálta a tömeg.

PestiSracok facebook image

– követelték az egyik transzparensen. A tüntetők felszólították a kormányt, hogy azonnal kössön egyezséget a túszok elengedéséért. A Hamász a terrortámadás során mintegy 240 túszt hurcolt el. Négyet azóta szabadon engedtek, egyet kiszabadítottak, két túszul ejtett nő holttestét pedig a Gázai övezetbe behatoló izraeli katonák találták meg. Az izraeli kormány szerint a gázai offenzíva javítja a túszok kiszabadulásának esélyét, esetleg egy közvetített fogolycsere révén. Sok izraeli azonban azzal vádolja a kormányt, hogy felkészületlenül érte a Hamász támadása.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Leo Correa

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.