Pesti Srácok

A katonai behívók és az anyanyelvi oktatás jövője sok aggodalmat keltenek a kárpátaljai magyarokban

A katonai behívók és az anyanyelvi oktatás jövője sok aggodalmat keltenek a kárpátaljai magyarokban

Mihamarabb békére van szükség Ukrajnában, a katonai behívások és az anyanyelvi oktatás jövője sok aggodalmat kelt a kárpátaljai magyarokban – jelentette ki Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője a VIII. Kárpátalja-nap alkalmából.

Bocskor Andrea közleményében hangsúlyozta: a több mint másfél éve tartó háború rányomja bélyegét a kárpátaljai emberek életére.

– fogalmazott a kárpátaljai politikus, majd hozzátette: mindez tovább erősíti az orosz–ukrán háború befejezésének és a békének a szükségességét, mert – mint kiemelte – ez élesztheti fel a jövőbe vetett hitet. A brüsszeli Liszt Intézetben kedd este, a VIII. Kárpátalja-napon tartott beszédében Bocskor Andrea elmondta: a rendezvény célja idén, hogy felhívja a figyelmet a kárpátaljai magyar közösség helyzetére, a háború árnyékában megélt nehéz mindennapokra, valamint bemutasson egy szeletet a helyi magyar képző- és színművészetből. Fontosnak nevezte, hogy a kárpátaljai magyarok helyzetéről lehetőség és esély van beszélni Brüsszelben.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a fideszes EP-képviselő.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beszédben kiemelte: sokak munkája jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kárpátaljai magyar közösség még a jelenlegi nehéz körülmények között is fenn tudjon maradni.

– tette hozzá Brenzovics László.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszöntőjében azt mondta: egy évtizeddel ezelőtt a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség komolyan gondolta, hogy a magyar egységet meg kell teremteni, és teret kell adni, lehetőséget kell biztosítani ahhoz, hogy a kárpátaljai magyar közösség érdekeit Brüsszelben is képviseljék.

– hívta fel a figyelmet. Szavai szerint a magyar élet Kárpátalján folytatódik, amit a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színészei által a VIII. Kárpátalja-napon bemutatott Tart6atlan című zenés-verses előadás, valamint Matl Péter Munkácsy-díjas kárpátaljai szobrászművész Ötösével című, az 1944 őszén "háromnapi munkára", úgynevezett málenkij robotra elhurcolt magyar és német nemzetiségű kárpátaljai férfilakosság emlékére készített, és a brüsszeli Liszt Intézetben kiállított festménysorozata is biztosít.

– tette hozzá Orosz Ildikó.

Kovács Tamás Iván, Magyarország Belgiumba és Luxemburgba akkreditált nagykövete beszédben kiemelte, hogy "az ukrán–orosz háború kitörése óta a nemzet jelentősége felértékelődött".

– hívta fel a figyelmet.

– mondta.

– tette hozzá beszédében Kovács Tamás Iván.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.