Pesti Srácok

Borzasztó látvány fogadja azokat, akik a Hamász legvéresebb mészárlásának helyszínére látogatnak

null

Kfar Aza kibucban az október 7-i mészárlás után mintha megállt volna az idő. Az utoljára elfogyasztott édességek csomagolásai az asztal körül hevernek, a félbehagyott könyv érintetlenül fekszik a kanapén, mindenütt nyomot hagyott a halál. A képeken, amelyeket a Magyar Nemzet tett közzé, az is látszik, hol törtek be a szövesdrótot elvágva a terroristák és gyilkolták halomra a civileket.

Egy hónappal ezelőtt az élet teljesen megszűnt az izraeli Kfar Aza kibucban. Október 7-én a Hamász palesztin terrorszervezet fegyveresei sorra mészárolták itt le a családokat, több mint ötven ember esett áldozatul, többeket pedig Gázába hurcoltak. A terroristák nem válogattak, brutális módon végeztek férfiakkal, nőkkel, gyermekekkel, csecsemőkkel és az idősekkel is. A túlélők pedig, amint tudták, elhagyták a települést, és azóta sem tértek vissza.

Még mindig sokkoló látvány fogadja az újságírókat a mészárlás helyszínén. A lakások arról árulkodnak, hogy a családok egyik percben még mindennapi életüket élték, a másik percben pedig a gyilkos terroristák áldozataivá váltak. A támadók akkora pusztítást végeztek, hogy az épületek felismerhetetlenné váltak: minden otthonban nyomot hagytak a terroristák géppuska- és gránátpusztításai a falakon, némelyik a tűztől teljesen feketévé vált. Máshol vér borítja az ajtókat és a bútorokat.

Kfar Azában már nem él senki, az egykor virágzó kibucot most izraeli katonák lepik el. Megmutatják, hogy a Hamász-terroristák pontosan hol törtek be: egy szögesdróttal felszerelt kapun keresztül érkeztek motorokon, amelyen átjutva már semmi sem állította meg őket, hogy lemészárolják a védtelen civileket. A feltört kapunál állva jól látszanak a Gázai övezet csupán néhány kilométerre fekvő, nem is olyan távoli első épületei...

PestiSracok facebook image
Fotó: Csudai Sándor

Miközben bejárjuk a kibuc területét, hol madárcsicsergést lehet hallani, hol az éppen kilőtt rakéta okozta robajtól rezzenünk össze. A Gázai övezetben ugyanis továbbra is véres harcok dúlnak a Hamász és az izraeli védelmi erők között. A palesztinok lakta térségben körülbelül 240 izraeli és külföldi túsz is tartózkodik. Kísérőink a Hamász borzalmas cselekedeteit az Iszlám Államéhoz hasonlítják: a mészárlás során a nőket megerőszakolták, voltak, akiket fejbe lőttek – az elmondás szerint ők voltak a szerencsésebbek –, vagy a fejébe kést szúrtak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.