Pesti Srácok

Lázár János a mai vonatbalesetről: első az emberélet, második a felelősség kérdése – Megdöbbentő fotók érkeztek

Lázár János a mai vonatbalesetről: első az emberélet, második a felelősség kérdése – Megdöbbentő fotók érkeztek

Tehervonat ütközött össze egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban, a balesetben többen megsérültek – közölte honlapján a Mávinform. Lázár János is megszólalt az ügyben. A miniszter kijelentette: első az emberélet, második a felelősség kérdése.

– írta az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Közölte, hogy súlyos vonatszerencsétlenség történt Sáp és Báránd állomások között, egy magánvasút tehervonata belerohant az ott közlekedő személyvonatba. Lázár János szerint valószínűsíthető, hogy a balesetet nem műszaki probléma okozta.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzátette, hogy a mozdonyvezetőt a katasztrófavédelem munkatársainak több órás küzdelme után sikerült kiszabadítani a roncsokból, majd mentőhelikopter vitte a debreceni kórházba.

– írta a miniszter, aki gyors gyógyulást és teljes felépülést kívánt minden sérültnek.

A tájékoztatás szerint a tehervonat eddig tisztázatlan okból nem vette figyelembe a Sáp állomásra számára behaladásra tiltó jelzést, meghaladta a jelzőt és nekiütközött az állomáson várakozó Biharkeresztesről Püspökladányba tartó személyvonatnak. A balesetben mindkét mozdonyvezető, a jegyvizsgáló, illetve a vonaton tartózkodó öt utasból négyen megsérültek, őket a mentők ellátják.

A balesetben mindkét mozdonyvezetõ, a jegyvizsgáló, illetve a vonaton tartózkodó öt utasból négyen megsérültek. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A helyszínelés ideje alatt szünetel a vonatforgalom Püspökladány és Berettyóújfalu között, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Brassó felől a Keleti pályaudvarig közlekedő Corona InterCity utasait Berettyóújfalutól pótlóbusz szállítja Püspökladányig. Az arra utazóknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk – olvasható a Mávinform honlapján. A hatóság vizsgálja a baleset körülményeit.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.