Pesti Srácok

Európa a végét járja – Az uniós bíróság úgy döntött, a közigazgatási szervek megtilthatják a vallási jelképek munkahelyi viselését

null

Tagállami közigazgatási szerv dönthet úgy, hogy megtiltja munkavállalói számára a vallási jelképek munkahelyi viselését – közölte ítéletében az Európai Unió Bírósága kedden.

Az ügy előzménye, hogy a belgiumi Ans önkormányzata egyik női munkavállalójának – aki munkáját ügyfeleivel való érintkezés nélkül látja el – megtiltotta, hogy munkahelyén iszlám fejkendőt viseljen. Ezt követően az önkormányzat módosította a munkaügyi szabályzatát, és arra kötelezte munkavállalóit, hogy tartsák tiszteletben a semlegesség elvét: a hittérítés semmilyen formája sem megengedett, és az ideológiai vagy vallási hovatartozásra utaló látható jelképek viselése minden munkavállaló számára tilos.

– tájékoztattak. A luxembourgi székhelyű EU-bíróság ítéletében azt írta: minden tagállam és minden, az államinál alacsonyabb szintű szerv a hatásköre keretein belül, illetve saját konkrét körülményeitől függően mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az általa a munkahelyen előmozdítani kívánt közszolgáltatás semlegességének kialakítása során.

PestiSracok facebook image

– húzták alá.

– írták. Igazolt ugyanakkor az olyan politika kialakítása is, amely általánosan és különbségtétel nélkül engedélyezi valamely meggyőződés, többek között a filozófiai vagy vallási meggyőződés látható jelképeinek viselését, az ügyfelekkel való kapcsolattartás esetén is, és jogszerű az ilyen jelképek viselésének az ilyen kapcsolattartással járó helyzetekre korlátozódó tilalma is.

– tették hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mads Claus Rasmussen

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.