Pesti Srácok

Hamász-vezér: közel a tűzszüneti megállapodás

null

Közel a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a Hamász politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének a Reuters hírügynökséghez kedden eljuttatott nyilatkozata szerint.

A Hamász egy másik tisztségviselője, Isszat er-Resík az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak azt mondta, a tárgyalások elsősorban a tűzszünet hosszúságáról, a Gázai övezetbe szállítandó segélyekről és az izraeli túszok, valamint az izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok elengedéséről szólnak.

– tette hozzá Resík. Mindeközben hétfőn Katarban találkozott Haníje és Mirjana Spoljaric, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke. Az ICRC közleménye szerint a felek a gázai humanitárius válságról egyeztettek, továbbá a szervezet közvetítőként ajánlkozott a túszok elengedésével kapcsolatos megbeszélésekhez is. Az elhurcolt, Gázában fogva tartott izraeliek ügyében napok óta folynak megbeszélések. Mikál Hercog, Izrael washingtoni nagykövete vasárnap, az ABC amerikai hírtelevízióban azt mondta, reméli, hogy napokon belül egyezségre jutnak, Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari miniszterelnök pedig szintén azt közölte, a felek között már csak "egészen apró" vitás kérdések maradtak. Jon Finer, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója mindazonáltal arra figyelmeztetett: "semmiben nincs megegyezés, amíg mindenben nem születik megegyezés". Kedden a WAFA palesztin hírügynökség azt közölte, legalább 17 halálos áldozata van az övezet középső részén lévő Nuszejrát menekülttábort ért izraeli légicsapásoknak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.