Pesti Srácok

Hat másodperc alatt végzett Bagdy Emőke fiával a gyilkosa

null

Újabb részletek derültek ki Bagdy Emőke fia halálának körülményeiről. Úgy tudni, a gyilkos mindössze hat másodperc alatt végezhetett Császár Zsolttal. Az áldozat temetése két hét múlva lesz Magyarországon.

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy Bagdy Emőke pszichológus 53 éves fiát, Császár Zsoltot több késszúrással gyilkolták meg az Egyesült Államokban, Phoenixben. Korábban már kiderült, hogy Bagdy Emőke teológus fiát egy rendezvényre hívták, azonban tőrbe csalhatták.

– mondta Bagdy Emőke. A Blikk most újabb részleteket tudott meg az áldozat ikertestvérétől, Császár-Nagy Noémitől.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta Császár-Nagy Noémi a lapnak. Hozzátette: a sérülések alapján arra következtetnek, hogy testvérét annyira meglepetésként érte a támadás, hogy még a karját sem tudta felemelni, hogy kivédje a szúrásokat. A kés pengéje a hasát és a szívét érte, így a gyilkosa mindössze hat másodperc alatt végezhetett vele. Császár-Nagy Noémi úgy tudja, a hatóságok a gyanúsított több társát is letartóztatták már. A phoenixi rendőrség munkatársa a Blikk kérdésére azt is elmondta, hogy az elsődleges gyanúsítottal, Yaalijah E. Jacksonnal szemben továbbra is gyilkosság miatt nyomoznak.

– közölte Brian Bower őrmester. Az amerikai hatóságok másodfokú gyilkossággal gyanúsítják a férfit, ami szerint nem előre megfontoltan történt az emberölés. Császár-Nagy Noémi viszont úgy tudja, hogy Jackson időközben elfogott társaival szemben már elsőfokú gyilkosság miatt folyik a vizsgálat, ami szándékos, előre megfontolt bűncselekményt jelent. A Maricopa megyei ügyészség közölte: Császár Zsolt esete egy úgynevezett nyitott ügynek minősül, így nagyon kevés részletet közölhetnek. Karla Navarrete, az ügyészség kommunikációs igazgatója annyit elmondott: a gyanú szerint Yaalijah Ezekiel Jackson Császár Zsolt halálát olyan körülmények között okozta, amelyek az emberi méltósággal szembeni rendkívüli közömbösséget mutatnak. Az áldozat testvére szerint a bírósági eljárás – az amerikai jogrendszer sajátosságai miatt – akár évekig is elhúzódhat. Hozzátette: Arizonában a gyilkosságért halálbüntetés is járhat.

A Blikk végül azt is közölte, hogy Császár Zsolttól két hét múlva búcsúzik el a családja, egy magyarországi gyászmisén.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.