Pesti Srácok

Izraeli kormányfő: a gázaiak sorsáért nem Izrael, hanem a Hamász a felelős

null

A Gázai övezet békés polgári lakosainak sorsáért egyedül a Hamász iszlamista terrorszervezetet terheli a felelősség, nem pedig Izraelt – szögezte le Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök szombaton, válaszul Emmanuel Macron francia elnök Izraelt bíráló kijelentéseire.

A francia államfő a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, péntek este közzétett interjújában úgy fogalmazott: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások "tényszerűen a civil lakosságot érik", és ezt semmi nem indokolhatja. Macron egyúttal felszólította Izraelt, hogy vessen véget a polgári lakosságot sújtó légicsapásoknak.

Netanjáhú – a hivatala általa nyilvánosságra hozott közlemény szerint – emlékeztetett arra, hogy Izrael azért lépett háborúba, mert "a terrorszervezet brutálisan meggyilkolt több száz izraelit, több mint kétszázat pedig fogságba ejtett". Hangsúlyozta, hogy Izrael mindent megtesz azért, hogy ne tegyen kárt civilekben; felszólítja őket a harcok által érintett területek elhagyására. Ezzel szemben a Hamász mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a polgári lakosok elhagyják a nem biztonságos területeket, és fegyveresei élő pajzsként használják őket. Az izraeli miniszterelnök szavai szerint a Hamász kegyetlen körülmények között tart fogságban nőket, gyermekeket és idős embereket, amivel emberiesség elleni bűntettet követ el. Ezen felül a terrorszervezet fegyveresei iskolákat, mecseteket és kórházakat használnak főhadiszállásként. Netanjáhú figyelmeztetett arra, hogy azok a bűntettek, amelyeket most a Hamász a Gázai övezetben visz véghez, holnap akár Párizsban, New Yorkban vagy bárhol máshol a világban megtörténhetnek.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a miniszterelnök.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AP/Christophe Ena

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.