Pesti Srácok

Kövér László: nem szabad megelégednünk azzal, hogy azért vagyunk az EU-ban, mert azon kívül az élet rosszabb

Kövér László: nem szabad megelégednünk azzal, hogy azért vagyunk az EU-ban, mert azon kívül az élet rosszabb

Az EU döntéshozóinak nagyobb empátiával kellene közelednie a Nyugat-Balkánhoz - mondta a Délkelet-európai Országok Parlamenti Elnökeinek 11. Konferenciáján pénteken az Országházban a magyar Országgyűlés elnöke.

Kövér László felidézte, hogy a régi, évszázadokkal ezelőtti Magyarországon a bezárkózásra hajlamos magyar nemességnek volt egy mondása: Magyarországon kívül nincs élet, vagy ha van is, az nem olyan élet.

-emelte ki. Hozzátette azonban: ezzel próbálnak bennünket, bent lévőket is sakkban tartani azok, akik szerint az EU-nak alapvetően számukra kellene jó életet biztosítania.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta, hozzáfűzve: arra kell törekednünk, hogy az EU-n belül nálunk az élet éppen olyan jó legyen, mint bárki másnak, aki korábban csatlakozott. Mint felidézte, a II. világháború után Európa népei nem választhattak, a kontinens melyik feléhez szeretnének csatlakozni politikai értelemben:

Emlékeztetett: erről ugyanazok a hatalmak döntöttek, amelyek most az uniós belépésről is döntenek. Miután az első döntésük nem sok jót hozott Európára, "kicsit szerényebben" kellene ezeket a döntéseket megfontolniuk a jövőben - jegyezte meg. Hangsúlyozta, nagyobb empátiával kellene azok felé közeledni, akik történelmi értelemben teljesen jogosan kérik, hogy ők is tagjai lehessenek egy szuverén, egyenrangú tagállamok alkotta Európának.

-szólt a nyugat-balkáni országok parlamenti elnökeihez Kövér László.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.