Pesti Srácok

Meghalt Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter

Meghalt Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter

Meghalt szombaton Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter, kormányfőhelyettes, a TOP 09 párt egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás utáni cseh politika egyik meghatározó személyiségét 85 éves korában, Bécsben érte a halál – jelentette a CTK hírügynökség vasárnap, vezető cseh politikusok reagálását is idézve.

A történelmi cseh-német arisztokrata Schwarzenberg család az 1948-as csehszlovákiai kommunista hatalomátvétel után Ausztriába emigrált. A család cseh ágához tartozó Karel Schwarzenberg 1989 előtt politikailag és anyagilag is támogatta a csehszlovákiai ellenzéket, a rendszerváltás után visszatért Csehszlovákiába és az államfővé választott Václav Havel első hivatalvezetője lett. Aktívan bekapcsolódott a politikába, és két ízben is külügyminiszter volt (2007–2009, 2010–2013). A 2013-as, első közvetlen cseh elnökválasztáson a szavazatok 45 százalékának megszerzésével Miloš Zeman mögött a második lett. A kampányban élesen bírálta a második világháború után kiadott Beneš-dekrétumokat.

Karel Schwarzenberg az egyik nagymamája révén családilag is kötődött a magyarsághoz. A politikus 2007-ben döntő szerepet játszott abban, hogy a cseh történészek bizonyítékokat találtak arra, hogy Esterházy János, az 1956-ban a morvaországi Mírov várbörtönében elhunyt szlovákiai magyar politikus hamvai a kommunizmus áldozatainak prágai tömegsírjában nyugszanak.

Vezető cseh politikusok vasárnap – politikai beállítottságuktól függetlenül – egybehangzóan méltatták Karel Schwarzenberg személyiségét, szerepét a cseh demokrácia kiépítésében. Petr Fiala kormányfő szerint Karel Schwarzenberg ősi családi hagyományait folytatva a rendszerváltás előtt és után is mindig aktívan és önzetlenül szolgálta Csehországot. Petr Pavel államfő, aki októberben a legmagasabb cseh állami kitüntetést, a Fehér Oroszlán érdemrendet adományozta az akkor már hosszabb ideje súlyos beteg Karel Schwarzenbergnek, a rendszerváltás utáni cseh politika egyik meghatározó személyiségének minősítette az elhunyt politikust.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Petr David Josek

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.