Pesti Srácok

Menczer Tamás: idén is megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon

Menczer Tamás: idén is megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon

Idén is megdől a beruházási és az exportrekord Magyarországon; az országba érkező működőtőke a tavalyi duplája, 13 milliárd euró lesz, a magyar kivitel a 2022-es 142 milliárd euróról 150 milliárd euróra nő – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, miután átadták a Masterplast az észak-olaszországi Calernóban 3 millió euróból megépült polisztirolhőszigetelőanyag-gyártó üzemét.

Menczer Tamás közölte: a magyar kormány külpolitikáját a kölcsönös tiszteletre építi.

– mondta. Az ukrajnai háborúról szólva közölte: a magyar álláspont az, hogy tűzszünetre, béketárgyalásokra van szükség, mert a harctéren nincs megoldás, ott csak halottak vannak, a megoldást a tárgyalóasztalnál kell megtalálni. A bevándorlásra kitérve elmondta: mindkét ország jól ismeri annak veszélyeit, kockázatait és nehézségeit.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Hozzátette, hogy Olaszországot is tehermentesítené, ha az egész Európai Unió a magyar modellt követné. A gazdaságról szólva kiemelte, hogy Magyarország 13 évvel ezelőtt államcsődben volt, és jelezte: a kormány 2010 óta a beruházások támogatásával járult hozzá a munkahelyteremtéshez, és ezek a beruházások az exportteljesítményét is növelték. A Masterplast zöldmezős beruházása kapcsán kiemelte, hogy a cég szigetelőanyag-gyártásban Közép-Európa vezető társasága és egész Európában a legjobbak között van. Menczer Tamás örömét fejezte ki, hogy vannak olyan erős magyar vállalatok, amelyek külföldön is képesek beruházásokat végrehajtani. A Masterplast a kifektetési stratégia fontos szereplője, egyben a kormány kiemelt exportpartnere.

A Masterplast elnök-vezérigazgatója, Tibor Dávid a gyáravatáson kiemelte: gazdaságtörténeti jelentőségű beruházásról van szó, ugyanis magyar vállalat a rendszerváltás óta új gyártóbázist még nem indított Olaszországban. Jelezte: a társaság tovább bővítené szigetelőanyag-gyártóbázis kapacitását az országban.

A társaság az MTI-nek küldött közleményében aláhúzták: az elmúlt években indított hőszigetelési programnak (Superbonus) köszönhetően erőteljesen bővült az olasz piac, és élénk kereslettel számolnak, mivel az épületállomány alacsony energiahatékonyságú, jelentős része nem szigetelt. A társaság előrejelzése szerint az árbevétel 15 millió euróval növekedhet az új gyártóbázis teljes kapacitása esetén. A Masterplast a hárommillió eurós beruházást saját forrásból és a helyi beruházás-ösztönzési támogatási lehetőségeket igénybe véve valósította meg. Az olasz leányvállalat piaci tevékenysége elsősorban a saját gyártású hőszigetelő termékek kereskedelmére fókuszál, amit a hatékony értékesítési és logisztikai rendszer felépítése is támogat. Közölték, hogy a Masterplast már öt országban folytat gyártási tevékenységet, és a cég hőszigetelőanyag-gyártási kapacitása háromszorosára nőtt az utóbbi két év fejlesztéseivel. A Masterplast árbevétele 2022-ben 201,8 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 191,5 millió euróról, adózott eredménye a 2021. évi 16 millió euróról 15,7 millió euróra csökkent. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek; a papír árfolyama hétfőn 2570 forinton zárt, az utóbbi egy évben 2250 és 4100 forint között változott.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.