Pesti Srácok

Nagy István: az élelmiszer-előállítás területén is megvédjük hazánk szuverenitását

null

Megvédjük szuverenitásunkat Brüsszellel szemben; Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is maga dönthesse el, milyen technológiával előállított növényeket termeszt a saját területén – mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Nagy István agrárminiszter Brüsszelben.

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács november 20-i ülésén az agrárminiszterek vitát folytattak az új génkezelési technikákról szóló bizottsági javaslatról, amely kötelezővé tenné a tagállamok számára az ilyen technológiákkal előállított növények használatát – írták a közleményben. A miniszter szerint biztosítani kell a tagállamok számára az önrendelkezés jogát, hogy maguk dönthessék el, milyen technológiával előállított növényeket akarnak termeszteni a területükön.

– tette hozzá. A közlemény szerint Nagy István ismertette, hogy a tervezet a Magyar Országgyűlés álláspontja szerint is ellentétes a szubszidiaritás elvével, ezért egyértelműen biztosítani kell a tagállamok számára a lehetőségét, hogy maguk dönthessenek ebben a kérdésben.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a tárcavezető.

A tanácsülésen Franciaország kérésére a gazdálkodók számára termőterületük meghatározott százalékán kötelezően fenntartandó nem termő területekre vonatkozó szabályok 2024-re történő enyhítése is napirendre került, amellyel az agrárminiszterek többsége egyetértett. Nagy István az AM közleményében kiemelte: a gazdák talán soha nem néztek szembe annyi kihívással, mint napjainkban, amelyek olyan szinten nehezítik meg a termelést, hogy az régen nem látott finanszírozási nehézségeket okoz számukra. Ebben a helyzetben a gazdáknak könnyítésre van szükségük, hogy a termelési potenciált fent tudják tartani. A francia vezetéssel benyújtott közös javaslat ezt segítené elő, hiszen lehetőséget biztosítana a gazdáknak arra, hogy a nem termő területeken növényvédőszerek használata nélkül vessenek ökológiai jelentőségű másodvetést vagy nitrogénmegkötő növényeket. Ez a megoldás nem befolyásolná jelentősen a zöld célkitűzések elérését, viszont nagyban segítené az európai gazdaságok termelési potenciáljának fenntartását.

Az ülésen a vidéki területek hosszútávú jövőképe kapcsán Nagy István emlékeztetett arra, hogy a mezőgazdaság nemcsak a vidéken élők, de az egész társadalom számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen szerepe elvitathatatlan az élelmezésbiztonságban, a foglalkoztatásban és a fenntarthatóságban. Emellett természeti és kulturális örökségünk alapja is, amelynek megőrzése közös felelősségünk.

– fűzte hozzá a tárcavezető. A közleményben azt írták: ahogy az a napokban ismertté vált, a kormány a szuverenitás védelméről indított nemzeti konzultáció keretében is kitér a génmódosított élelmiszerek veszélyére, miután Brüsszel megnyitotta a határokat az ukrán génmódosított gabonaszállítmányok előtt.

– olvasható az AM közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Derencsényi István