Pesti Srácok

Rétvári Bence: az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában

Rétvári Bence: az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában

A család után az iskola a második legerősebb kapocs a nemzet összetartásában – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) nagyváradi díjkiosztó gáláján vasárnap este. Rétvári Bence kifejtette: az oktatásban sok tekintetben lebomlanak az országhatárok, és függetlenül attól, hogy valaki a határ egyik vagy másik oldalára született, az ugyanazt tudja megtanulni a magyarság irodalmáról, történelméről.

– tette hozzá. Az államtitkár szerint fontos előrelépés volt az is, hogy a korábban piaci szempontok alapján kezelt, szerzői jogvédelem által korlátozottan elérhető tankönyvek közkinccsé váltak. Mint mondta, egyre többen használják a Nemzeti Köznevelési Portálra digitális formában feltöltött "okostankönyveket" és oktatási segédanyagokat.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Rétvári Bence rámutatott: a magyar állam ötven magyar külhoni középiskolát és kollégiumot, szórványkollégiumot, nyolc magyar tannyelvű felsőoktatási intézményt, illetve kart támogat, csaknem 900 óvoda és bölcsőde építését vagy fejlesztését finanszírozta, így most már 300 ezer gyermek számára teszi könnyebben elérhetővé a magyar anyanyelvű oktatást. Az államtitkár úgy értékelt: lehet előnyt kovácsolni abból, hogy a magyarság hányatott történelme során világnemzetté vált; ehhez az kell, hogy a kulturális gyökereket adó oktatási rendszer nemzetegyesítő erőként működjön, ebben pedig kiemelt szerepük van a pedagógusoknak. Rétvári Bence szerint a határon túl többletküldetést teljesítő, az idegen nyelvi közegben élő magyar gyermekeket anyanyelvű kultúrájukhoz ragaszkodásra nevelő pedagógusoknak dupla köszönet jár, mert ők teremtik meg azt az alapot, amelyhez a magyar állam hozzáteheti a maga támogatását.

– mondta a kereszténydemokrata politikus a kitüntetett pedagógusokhoz intézve szavait. Kiemelte: a nagyváradi ünnepségen azok a pedagógusok kaptak elismerést, akik a "többet adók" közül is a legtöbbet teszik. Véleménye szerint a pályakezdők esetében ez ösztönzés, az idősebbeknél pedig azoknak a példaképeknek az elismerése, akik mögé érdemes felsorakozni.

Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselője köszöntőjében felidézte, hogy a szövetség oktatáspolitikusaként az új romániai tanügyi kerettörvény kidolgozása során ismét megtapasztalta, hogy a kisebbségi érdekképviselet egy örökös harc a megszerzett jogok megtartásáért, a legapróbb előrelépések kicsikarásáért. A küzdelem folytatásához szerinte hitre és összefogásra, a többségi gyanakvást megváltoztatni képes fiatal nemzedékekre van szükség, amelyek felnevelése a család és a pedagógusok közös felelőssége.

A nagyváradi ünnepségen tíz pedagógus vehette át a legalább 25 éve a pályán lévő, és kiemelkedő oktatói-nevelői munkát végző, nyugállományba vonuló pedagógusoknak, egyetemi oktatóknak adományozható Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes, az RMPSZ megyei szervezetének elnöke arról beszélt, hogy az igazi pedagógus nemcsak a tanórákon "lámpás", hanem egész életében az marad. Ezért döntött úgy az RMPSZ országos elnöksége, hogy a több évtizedes oktató-nevelő munka elismeréséül kétévente Ezüstgyopár-díjjal jutalmazza azokat a pedagógusokat, akiknek életpályája példaértékű, munkásságuk, alkotásuk maradandó értéket teremtett. A pedagógusszövetség életműdíját – a közösség és a magyarság kitartó szolgálatába állított sok évtizedes tanítói, nevelői pályafutása elismeréseként – a Hegyközcsatáron, Érszőlősön és Margittán oktató Kovács Katalin vehette át.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?